Vágólapra másolva!

Teljesítménytúrák a főváros környékén

Akár 24 órán át is barangolhatunk folyamatosan a főváros környéki tájakon ezen a hétvégén. A 100 kilométeres teljesítménytúrára csak az igazán edzettek vállalkozhatnak. Azok sem maradnak azonban túra nélkül, akik kevesebbel is beérik.

A Rákoskerti Lemaradás Turisztikai Sport- és Szabadidő Egyesület (telefon: 220-0518, (06-20) 974-5153 (06-70) 220-6272) április 19-20-án rendezi idei Lemaradás túráit. A rendszeres túrázók már javában készülnek, testileg és lelkileg a 100 kilométeres táv szombati rajtjára. Az egész napos kirándulás mellett lesz egy 75, két 50 és egy 25 kilométeres útvonal is, hogy mindenki megtalálja a számára legideálisabb kihívást. Gyakori, hogy míg a család kitartóbb fele a leghosszabb túrán bakancsol, addig a rutintalanabb vagy gyengébb állóképességű tagok egy-egy rövidebb - bár még így sem igazán könnyű - távon teszik próbára magukat. A 100, a 75 és az 50A túrák résztvevői Verőce vasútállomásától rajtolnak reggel 6 és 9 óra között.

Túratervek a hétvégére/sport/x-mag/20030320hosszu.html

A 75 kilométeres etap Gödöllőig, az 50 kilométeres Veresegyházig tart. Innen, Veresegyházáról Rákoskertig gyalogolnak az 50B túra résztvevői, akik 8 és 18 óra között vághatnak neki az útnak. A 25 kilométeres Lemaradás Gödöllőről halad együtt a nagy túrával a célig. A jelentkezők reggel 9 óra és éjfél között válthatnak ellenőrző lapot. A távok szintideje 24, 18, 12 illetve 8 óra. Az 1700, 1240 és 935, 765 és 435 méteres szintkülönbségekkel megspékelt bakancsolásokra nevezni a rajtpontokon 900 és 400 forint közötti összeg ellenében lehet.

Akik kevésbé kemény kihívásokra vágynak, Albertirsán húzhatnak bakancsot. Az Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoport (telefon: (06-53) 371-044, (06-20) 395-6870 és (06-30) 396-7353) szintén szombaton, április 19-én rendezi Dolina-túráit. Az 50, 20 és 10 kilométeres távok rajtja egységesen az albertirsai vasútállomáson reggel 7 és 9 óra között lesz.

A különböző távokra nevezni 500 és 200 forint közötti összegért lehet.