Vágólapra másolva!
A nyári szabadidő hasznos eltöltéséhez nyújt segítséget a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM), valamint a Zöldpont vakációs szolgálata, az adatbázisban mintegy 3000 programlehetőség szerepel - mondta el Mesterházy Attila, a tárca politikai államtitkára hétfőn Budapesten.

A 126 kategóriába sorolt magyarországi nyári programok hamarosan határon túli táborozási lehetőségekkel bővülnek - tette hozzá az államtitkár.

Elmondta: az ingyenes programoktól 100 ezer forintig terjed a kínálatban szereplő táborok térítési díja.

Megjegyezte: míg a tapasztalatok szerint a sport- és kalandtáborok népszerűsége csökken, addig a nyári táborok továbbra is keresettek.

Cziráki Péter, a Zöldpont szolgálat vezetője elmondta, hogy az adatbázisban az ország ifjúsági és olcsó szálláshelyei, a nyári szabadidős, sport- és természetbarát programok, valamint a naponta frissített eseménynaptár mellett az időjárásra, a természetes vizek állapotára vonatkozó adatok is szerepelnek.

Outdoor hétvége a vásárvárosban/sport/x-mag/20030311outdoor.html

Mint mondta, a gyermekek mellett a családok közös nyári időtöltésére is lehetőségeket kínál az adatbázis. Végül megemlítette, hogy tavaly naponta több százan vették igénybe a szolgáltatást.

A nyári programok választéka elérhető a http://www.zoldpont.hu internetes címen, felvilágosítást lehet még kapni a [email protected] e-mail címen, valamint a 06-1-352-3333-as budapesti telefonszámon.