Vágólapra másolva!
Vasárnap első alkalommal rendezték meg a Hajtás Pajtás védnökségében a mountain bike downhill versenyt a Gellérthegyen. A versenyzők - akik öt kategóriában mérhették össze tudásukat - a Szabadság-szobortól rajtoltak, és a hegy lábánál értek célba.

A kilátás gyönyörű a Gellért-hegy csúcsáról, persze csak a turistáknak, akik először nem értették a felfordulást a fák közti sétautak mentén (később annál inkább). A versenyzők viszont nemigen törődtek a panorámával, csak egy pillanatig néztek farkasszemet a Dunával és az alattuk tátongó szédületes mélységgel. A rajtot követően aztán minden idegszálukkal már csak a minél gyorsabb célba érésre koncentráltak. Nehezítette ebbéli szándékukat a szinte elviselhetetlen kánikula.

Szurkolókban, érdeklődőkben nem volt hiány, a pálya mentén sokan buzdították a hegytetőről hatalmas sebességgel leszáguldó sportolókat.

Hegyikerékpározás linkekhttp://vizsla.origo.hu/static/szorakozas,_pihenes,_sport/sport/kerekparozas/hegyikerekparozas/

A résztvevők öt kategóriában mérték össze tudásukat, férfi (junior, felnőtt, szenior), női, valamint hobbi osztályban. A versenyzők körében nagy népszerűségre szert tett downhill-összejövetelt talán jövőre is jó lenne megrendezni, hiszen idővel nem csak egy izgalmas verseny, hanem turistacsalogató rendezvény is válhatnék belőle.

Eredmények:

Női kategória:
1. Kiss Dalma 1:52,
2. Turi Zsuzsa 2:12,
3. Vengrin Rita 2:48.

Férfi felnőtt kategória:
1. Kinda Géza 1:38.96,
2. Prajczbó Péter 1:38.98,
3. Berényi Tibor 1:41.