Vágólapra másolva!
Szolnokon rendezik meg szombaton és vasárnap a 40. országos horgász-csapatbajnokságot.

Az Alcsi-szigeti Holt-Tisza 2. számú versenypályáján az I. osztályban tizenkét együttes verseng a kupáért, illetve küzd azért, hogy ne essen ki a legmagasabb osztályból - tájékoztatott pénteken a rendező Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének elnöke.

Nagy Gyula elmondta: minden csapat nyolctagú, öt férfi, egy női, egy ifjúsági, vagy gyermek- és egy tartalék versenyző alkotja.

A kétszer háromórás sporthorgász-versenyt követő mérlegelések után dől el a végső sorrend: nem biztos azonban, hogy az a csapat lesz a győztes, melynek tagjai a legtöbb halat fogják, hanem a különböző horgászállásokban elért eredmény is számít, valamint a csapattagok saját kategóriájukban elért eredményét összeadva számítják ki a végeredményt.

A szakember tájékoztatása szerint ki kell sorsolni a horgászállásokat, mert a kapás általában a szélső helyeken a legjobb.

"A tét nagy, mert az utolsó három helyen végző csapat kiesik az első osztályból, s helyére a másodosztály első három csapata kerül fel" - hangsúlyozta.

A szigorú nemzetközi szabályok szerint zajló szolnoki verseny győztes egysége képviselheti Magyarországot jövőre az első Európa horgász-kupán, amelynek a helyszínét még nem jelölték ki - mondta el Nagy Gyula.

A szolnoki verseny eredményhirdetésére vasárnap délután két órakor kerül sor.