Vágólapra másolva!
A rendezők közel hétezer indulót várnak a vasárnapi Vodafone-öbölátúszásra, amelyen Balatonfüred és Tihany között 3,6 kilométert kell leküzdeni a Balatonban.

A Magyar Marathon Klub rendezvényén a balatonfüredi Probio strandról vasárnap 9 órától 13.30-ig folyamatosan indítják a versenyzőket. A hosszútávúszók hivatalos magyar bajnokságának számító futam 12 órakor indul. Az eredményhirdetésekre 15.30-kor a füredi mólón kerül sor. Az úszókat a rendezők hajókon visszaszállítják a kiindulási pontra.

A Vodafone-öbölátúszás egyike a GYISM által támogatott 25 hazai sporteseménynek. A versenyen mindenki saját felelősségére vehet részt, amit aláírásával köteles igazolni. Fontos tudnivaló, hogy 14 éven aluliak csak írásbeli szülői engedéllyel versenyezhetnek. S egy kis segítség az esetlegesen rászorulóknak: a Balatonfüred és Tihany közötti 3,6 km-es "vízi útvonalat" 100 méterenként lehorgonyzott árbocos hajók sora biztosítja.

A rajtnál az indulók vonalkódos csuklópántot kapnak, s az időeredményeket számítógép rögzíti. Minden célba érkező megkapja az átúszás emblémázott pólóját; az abszolút 1-6. férfi és női helyezettek, valamint a korosztályok és a céges, illetve baráti, négyfős csapatok legjobbjai pedig külön díjazásban részesülnek. Az abszolút férfi és női győztes egy-egy mobiltelefonnal is gazdagabb lesz.

Nevezni a rajt helyszínén, Balatonfüreden, a Füred Hotel mellett, augusztus 9-én 10-20 óráig, és augusztus 10-én 8-13 óráig lehet. A nevezési díj 2500 Ft/fő - a Magyar Marathon Klub tagjainak 200 Ft kedvezmény jár -, de a családi és céges csapatversenyre a már benevezettek a helyszínen díjmentesen jelentkezhetnek.

Az öbölátúszás indulói a rajtig az időjárás és a vízhőmérséklet felől a 06/70-315-0505-ös és a 06/70-383-6570-es telefonszámon érdeklődhetnek. További információ a 367-3234-es telefonszámokon, illetve a www.marathon.hu weboldalon kapható.

A versenyre az indulók már szombaton úszással melegíthetnek, mégpedig az almádi strandátúszással, amelyen 2 km lesz a táv.

Fábik Tibor