Társoldalunk:

Bungee jumping - repülés kötélen

Ki hinné, hogy napjaink egyik legnépszerűbb extrémsportága, a "bungee jumping" nem Európából, de még csak nem is az amerikai kontinensről indult hódító útjára? A kötélugrás a Csendes-óceán egyik kis szigetéről, a Melanéziában található Vanuaturól terjedt el világszerte. Egyik részén, a Pentecost-szigeten ugyanis a férfivá válás egyik szertartása volt, hogy az ifjú férfiak a lábukra kötött liánra bízva életüket, a mélybe vetették magukat. Oxfordi segítséggel a hetvenes évek óta világszerte elterjedt a veszélytelennek egyáltalán nem nevezhető őrület.

Legendából valóság - így lehetne értékelni a "bungee jumping", azaz a kötélugrás világhódítását. Vanuatu szigetállamában a mai napig egy legenda kering, amelynek főhőse egy asszony, aki agresszív férje elől egy fa tetejére menekült, majd liánt kötve lábára a mélybe vetette magát. A férj elkeseredésében szintén ugrott, a végeredmény azonban nem le(hete)tt egyforma: a pár hölgy tagja ugyanis "trükkjének" köszönhetően túlélte a zuhanást.

A melanéziai országban hosszú ideig e legenda alapján tesztelték a férfikor küszöbére érkezett fiatalembereket, a magas bambusztákolmányokról hasonlóképpen kellett a mélybe vetniük magukat, bizonyítandó bátorságukat és rátermettségüket.

A történetet 1954-ben a National Geographic is megírta, ez inspirálta az Oxford Egyetem Veszélyes Sportok Klubjának (The Oxford University Dangerous Sports Club) képviselőit, hogy az 1970-es években továbbfejlesszék, modernizálják a "sportágat".

Amikor 1979. április 1-jén (mikor máskor, mint a bolondok napján?!) négyes szimultánban alávetették magukat egy bristoli hídról - majd később a San Franciscó-i Golden Gate-ről -, elkezdődött a bungee jumping modern érája.

A nyolcvanas években A. J. Hackett lett az irányzat fő képviselője, aki a biztonságos megoldások pontos kidolgozása és a szabadalmak után 1988 novemberében megnyitotta a világ első, bárki által igénybe vehető bungee-ugróhelyét Új-Zélandon, a Queenstown melletti Kawaru folyó felett 43 méter magasságban lévő hídon.

Mivel az ember ősidőktől kezdve fantáziál a repülésről, a bungee jumping gyakorlatilag csak illeszkedik abba a sorba, amely a Daidalosz és Ikarosz legendájától Leonardo da Vinci tervein át a Montgolfier fivérek léghajóján és a Wright fivérek motoros repülőgépén keresztül a 20-21. század extrém őrületét jelenti.

Biztonsági szempontból kétféle rendszert használnak. Az alap, új-zélandi esetben tiszta gumiból készült kötelet használnak, melynek hosszát az ugró súlyához igazítják. A bokája köré vastag kendőt csavarnak, majd erős nejlonhálóval átszőtt szalaggal rögzítik rá a kötelet, melyet egy nem rugalmas biztonsági kötéllel is kiegészítenek.

Az amerikai rendszerben ugrók nejlonnal burkolt lökéshárító zsinórt használnak, melyet hegymászásnál használt bekötőhevederekkel és karabinerekkel rögzítenek. Az ugró súlyának megfelelően a lökéshárító zsinórok számát növelik, alapként a testsúly minden 23 kilógrammjára egy zsinórt számolnak.

Ma még nincsen Magyarországon olyan hely, ahol egész évben lehetne ugrani, a sportág egyelőre szezonális, de a Balaton-parton egyre több lehetőség nyílik az adrenalinszint ilyesfajta fokozására.

KAPCSOLÓDÓ CIKK