Vágólapra másolva!
Balatoni érdekegyeztető fórum létrehozásában állapodtak meg a Balatoni Halászati Rt. és a tó körüli horgászszervezetek képviselői szerdai siófoki tárgyalásukon - jelentette be Kiss György, a Balatoni Halászati Rt. elnök-vezérigazgatója a megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

A halászat és a horgászat eltérő szempontjainak összehangolására hivatott fórum az rt, az 50 balatoni horgász egyesület, valamint az érintett civil szervezetek képviselőit fogja tömöríteni.

A több mint 100 éves Balatoni Halászati Rt. folyamatban lévő átalakítása során fő feladatául az őshonos balatoni halak védelmét, valamint a horgászturizmus támogatását kapta - közölte az elnök-vezérigazgató.

A nyáron már elindulnak a társaság horgászhajói, amelyek Siófokról és Keszthelyről naponta viszik majd a nyílt vízre a halfogásra vállalkozó vendégeket - ismertette Szakál Tamás ágazatvezető.

Az idei haltelepítés a Balatonnál megkezdődött, az állított hálós busa-fogás eddigi teljesítménye pedig 121 tonna (tavaly összesen 167 tonnát fogtak ki a tó élővilágának egyensúlyát veszélyeztető halfajtából). 2004-ben 300 tonna busa kifogását tervezik - tájékoztatott Szabó István üzemegységvezető.

A Balatonban még hatezer tonna busa és ezer tonna angolna van, e betelepített halak mielőbbi kifogása a cég egyik sürgős feladata - magyarázta Szabó István.

Az állami tulajdonban lévő, 633 millió forint jegyzett tőkéjű Balatoni Halászati Rt. tavaly 173 millió forint eredményt ért el - közölte Kiss György elnök-vezérigazgató.

Árbevétele 666 millió forint volt 2003-ban, egyéb bevételei 614 millió forintot tettek ki - ebből 500 millió forint a halastavak eladása révén keletkezett.

A cég közelmúltban kinevezett vezetője elmondta, az idei gazdálkodási terv az rt. átalakítása miatt most készül s azt a középtávú stratégiai elképzelésekkel együtt május végéig kell a társaság vezetésének a tulajdonosi jogokat gyakorló Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium számára előterjesztenie.

A kormányzat tervei szerint a cég tőkéjének 51 százaléka állami tulajdonban marad, a tóparti önkormányzatok és a Balaton Fejlesztési Tanács pedig 49 százaléknyi részvénycsomaghoz juthatnak.

A fejlesztésekhez szükséges forrás biztosítására az idén tőkeemelést hajtanak végre. Korábban a minisztérium illetékese - Tátrai Miklós helyettes államtitkár kijelentette, az önkormányzati tulajdonszerzés akkor éri el célját, ha a balatoni önkormányzatok legalább 25 százalék plusz egy szavazathoz jutva körülbelül 200 millió forint tőkeemelést hajtanak végre.