Vágólapra másolva!
Kenesén megkezdődött a vitorlásszezon. Ennek bevezetéseként nagyhajós túraversenyt rendeztek a szervezők, hazánk Európai Unióba való belépése alkalmából.

A Kenese Marina-Port nagyhajós túraversenyén uniós csatlakozásunk első napján közel 60 hajó rajtolt. A balatonkenesei rajt után közel azonos arányban nyitott a mezőny vízközép felé, Tihany irányába, ill. part alá,

Almádi felé gyenge - olykor semmi szélben cirkáltak a hajók az alsóörsi bójára. Alsóörsnél Galántha Gergő kormányzásával egy Akros, majd nyomban a Litkey Árpi kormányozta Asso Le Mio és Litkey Farky a Teliholddal vette elsők között a bóját.

A továbbiakban teljesen borult a papírforma a Liberák és Assok előtt, 110 körüli YS számú hajók is vették a bóját - aki a rajt után nem vízközép felé húzott, Almádi alatt ragadt. A frissülő majd stabil 2-3 Bf-os nyugati szél Alsóörs-Aliga szakaszon az üldözőknek kedvezett, de csak az Azardissimo tudta jelentősen csökkenteni az előző szakaszon összeszedett hátrányát. Az aligai bóját biztos előnnyel az Asso Le Mio vette, végső abszolút első helye is biztosnak látszott, de a végére a Libera ledolgozta a hátrányt, elsőnek az Azardissimo, Brencsán Ábel kormányzásával 3,5 óra alatt teljesítette a távot. Abszolútban második a Litkey Árpád kormányozta Asso Le Mio, harmadik az Alkimista, Galántha Gergely kormányzásával.

Kategóriák szerinti eredmények:

ASSO
1. HUN 145 Asso Le Mio KMP.VSE
Litkey Árpád, Lepp Gyula, Szittya Tamás, Földházi Tíbor, Gergely László, Turi Péter

2. HUN 92 Proligy MAFC
Dolmányos Gábor, Téglás Csaba, Nagy Zsolt, Krénusz gábor, Kisgyörgy Csaba, Fejes Botond

3. HUN 104 Fantomasso SVE
Majthényi Szabolcs, Alibán András, Széll Péter, Szépfy Márton, Gulyás Gábor

YS.I
1. HUN 82 Alkimista SVE
Galántha Gergő, Galántha György, Galántha Péter, Osváth Márton, Király Gábor

2. HUN 825 Telihold KMP.VSE
Litkey Farkas, Kőszeghy Tamás, Töröcsik Réka, Pető Endre, Veres Annamari, Frankó József

3. HUN 77 Flystar Kalandor 2000 VSZSE
Csiha László, Ványa Attila, Vincze András, Fülöp András

YS.II
1. HUN 117 Dafke ARSC
Beliczay Márton, Beliczay Péter

2. HUN 206 Pikk Ász TVSK
dr. Majoross Péter, Majoross Bea, Vejtey Gergely

3. HUN 295 Meniscus ARCADOM
Adámy Gábor, Frigyer Attila, Stubics Dávid, Otti Levente

YS.III
1. HUN 467 Albatross Sziget SE.
Benke Kálmán, Szertaridisz Jorgosz, Szertaridisz Alexisz, ifj. Szertaridisz Jorgosz

2. BX 474 Fieling AVSC
Fiel László, Csipke Éva

3. DOL 685 Lelemény Atomerőmű SE
Kákai István, Kemenes László, Petróczky Ferenc