Vágólapra másolva!
Május 26-án immár tizennegyedik alkalommal jön el a Challenge Day, azaz a "kihívás napja" Magyarországra. A Kanadából még 1983-ban indult szabadidősport-tömegrendezvény idei hazai változatára 269 település nevezett. A program ezúttal is változatos lesz: a bevezetőben elég csak a röjtökmuzsaji falusi pentatlont említeni, melynek versenyszámai a csizmahajítás, tehénfejés, vasvillázás, libaterelés és a tojásszedés lesznek. S van, ahol a jeles nap keretében "sportból" még a falut is kitakarítják.

Ami a kezdeti lépéseket illeti, a kanadai Saskatoon lakói először 1983-ban hívták ki szomszédaikat, hogy eldöntsék, melyik település a legsportosabb, s innen ered maga a kihívás napja elnevezés is. A vetélkedőt, amelyben a lélekszámhoz viszonyítva a legtöbb regisztrált 15 perces sportolást felmutató település nyer, azóta már nemcsak Kanadában rendezik meg, hanem a földkerekség számos országában. Hazánk 1991-ben csatlakozott, az első alkalommal még csak 71 településsel. A Magyar Szabadidősport Szövetség idén tehát immár tizennegyedszer szervezi a kihívás napját, amelyre ezúttal 269 település nevezett. Érdekesség, hogy Forráskút, Gyöngyöshalász, Szentes, Zagyvarékas és Budapest III. kerülete idáig egyetlen alkalmat sem hagyott ki.

A 15 perces sportolás gyakorlatilag "szabadon választott", s a programokat böngészve minden alkalommal megállapíthatjuk, hogy a szervezők leleményessége nem ismer határokat. Ízelítőként, íme néhány példa: Baranya megyében a bánfaiak főleg rég elfeledett játékokat játszanak, mint például a sári-piri kötelezés, a kakasviadal, az adj király katonát, a középcica és a partizán. Homorúdon lótás-futással kezdik a napot, de nem akárhogyan: kézen fogva, árkon-bokron át, hátrafelé, egymást a hátukon cipelve, vagy akár indián ugrásokkal fűszervezve. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Füzéren családi vetélkedőt hirdetnek, ami zsákban futásból, ugrókötelezésből, íjászatból, biciklizésből és kidobós játékból áll. Az ináncsiak traktortolással kezdik a napot, aztán népi játékokat játszanak: brigét, métát, mancsózást, csülközést, majd a Csíkos-patakon kenuznak.

Fejér megyében a hantosiak kaszáló- és kugliversenyt tartanak. Győr-Moson-Sopron megyében Röjtökmuzsajon a buszra váróknak hajnalban tréfás tornát tartanak, napközben pedig megrendezik a "falusi pentatlont" csizmahajítás, tehénfejés, vasvillázás, libaterelés, tojásszedés versenyszámokkal, estefelé kocsmajátékokban mérik össze erejüket: sörös rekeszt pakolnak, talicskáznak, üveget töltögetnek. Hajdú-Bihar megyében Sápon a vakvágányon vagont tolnak, a kapuk előtt virágot ültetnek, szemetet szednek, a legelőn kaszálásban, boglyarakásban, petrencerudas boglyavivésben, körbála gurításban versenyeznek. Jász-Nagykun-Szolnok megyében Tiszabőn főleg a ház körüli munkákból űznek sportot: kaszálnak, szemetet, szénát gyűjtenek, kapálnak, sepregetnek, szőnyeget ráznak.

Pest megyében Visegrádon az éjszakai túrát bátorságpróbák szakítják meg, az Áprily parkban hajítódárdával, bárddal és hajítócsillaggal dobnak célba, de lehet célba lőni íjjal is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszabercel és Paszab község lakói közös programokat szerveznek, a gyerekek kerékpárral és futva közlekednek a két falu között, míg a felnőttek hintót húznak oda és vissza. Veszprém megyében Csajágon a kihívás napját nulla órakor fáklyás futás nyitja, hajnalban az asszonykórus ébreszti a falu népét, majd a munkába indulókat a buszmegállóban és a vasútállomáson reggeli tornával várják.

Fábik Tibor