Vágólapra másolva!
A verseny már hagyományosnak tekinthető 352 km-es távja nem változik, a mezőny idén is az Ernst Happel-stadionból rajtol, de a budapesti cél ezúttal nem a Felvonulási téren, hanem a budai Várban lesz az október 19. és 23. között immár 15. alkalommal megrendezendő, közel 20 millió forint összdíjazású Bécs-Budapest nemzetközi szupermaraton futóversenyen.

A határokon átnyúló rendezvényen a mezőny két fővároson, két osztrák tartományon, három magyarországi megyén, Ausztriában 14, Magyarországon 39 településen halad át. Az biztos, hogy a Várba nem lesz könnyű felkapaszkodni, de az egyéni versenyben, ahol tényleg szuper teljesítményre lesz szükség, várhatóan 50-60 profi megpróbálja, váltóban pedig mintegy 130 csapat részvételére számítanak a rendezők.

A záró távon, a versenybe illeszkedő Budakeszi-Budapest félmaratonon pedig egy legenda indulására már garancia is van: a lipcseiek csapatát vezető Waldemar Cierpinski, az 1976-os és az 1980-as olimpia maratonfutóbajnoka 55 évesen a 21 kilométert még ma is bevállalja. A Bécs-Budapest egyéni versenyre jelezte nevezését a tavalyi két győztes, lengyel Tomasz Chawawko és a német Maria Bak is.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Nagy Sándor, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy elsősorban a nők és a nemzetközi csapatok részvételi arányát szeretnék növelni. Ennek érdekében a hölgyek számára a nevezési díjból ötven százalék engedményt biztosítanak, a Magyar Atlétikai Szövetséggel közösen pedig - az európai uniós csatlakozás jegyében - a környező országok egy-egy válogatott csapatát is meghívják. A távon a kerékpárosok és a görkorcsolyázók számára is rendeznek versenyt. "Szeretnék, ha az idei Bécs-Budapest szupermaraton is sportfesztivál jelleget öltene" - fogalmazott Nagy Sándor.

A Bécs-Budapest szupermaraton szakaszfelosztása:
1. nap: Bécs-Sopron 94 km
2. nap: Sopron-Győr 116 km
3. nap: Győr-Tata 61 km
4. nap: Tata-Budakeszi 60 km
5. nap: Budakeszi-Budapest 21 km

További információ a szervezőbizottság 3128-892-es telefonszámán és a www.szupermarathon.hu honlapon.

Fábik Tibor