Társoldalunk:

Erdei drótkötélpálya Visegrádon

Az extrém sportok kedvelőinek épül Visegrádon egy hozzávetőleg 500 méteres erdei drótkötél lesiklópálya, amelyhez a beruházó minden érintett szakhatóság engedélyével rendelkezik, mivel a pálya nem veszélyezteti a környezetet - közölte a területet kezelő Pilisi Parkerdő Rt. sajtóreferense pénteken.

A leendő pálya a 450 hektáros visegrádi kiránduló központban a Nagyvillámtól indul, s a már meglévő autóparkoló közelében ér véget - mondta Lomniczi Gergely. A tíz darab, hozzávetőleg egyenként 15 méter magas, most kiépülő oszlop között feszülő, a fák között futó drótkötélen kapaszkodókkal felszerelt görgőkön lehet majd lesiklani - hasonlóan a katonai kiképzéseken ismert technikával -, s ez a bátorságot, vállalkozó kedvet igénylő próbatétel 5-6 percig tart majd - tette hozzá.

A pálya építője egyebek mellett a terület természetének megóvásáért felelős Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyét is beszerezte. E szerint sem megalapozott egyes környezetvédők aggodalma, akik a pálya építése miatt a környék növény- és állatvilágát féltik - hívta fel a figyelmet a sajtóreferens. Éppen ellenkezőleg, a visegrádi kiránduló központban már eddig megvalósult turistacsalogatók, mint például a nyári bobpálya, a minigolf pálya, a jól felszerelt játszótér - igyekszik minél több embert ide vonzani, s ezáltal kevesebb megterhelés nehezedik a környező erdőkre, így viszonylag megőrizhető a természet nyugalma - húzta alá.

Lomniczi Gergely elmondta: bejelentés érkezett, hogy az oszlopokat elhelyező munkások fákat vágtak ki. Az ügyben a vizsgálatra a napokban kerül sor - hangsúlyozta.

A drótkötélpályát várhatóan augusztusban adják majd át.

KAPCSOLÓDÓ CIKK