Társoldalunk:

Versenyvitorlázás és versenyszellem

Szinte mindenki, aki vitorlázott, már kipróbálta, hogy mit tud a hajója. Ha másképpen nem, a vízen velünk egy irányba haladó hajóval versenyeztünk. De nézzük meg, hogy hogyan is tehetjük ezt hivatalosan, ha elkap minket a versenyszellem.

Szükségünk van egy itthon elismert klub tagságára, valamint egy "kék könyvre", ami tartalmazza a klubtagságunkat és az orvos engedélyét, hogy versenyezhetünk. Ha ez mind megvan, akkor a Magyar Vitorlás Szövetségtől egy versenyengedélyre van szükségünk és egy bélyegre, mely funkcióját tekintve arra, jó, hogy a hazai versenyeken pár ezer forint befizetése mellett egész évben fél áron versenyezhetünk...

Így már hivatalosan is a rajtvonalra állhatunk.

Most nézzük, hogy milyen lehetőségeink vannak. A világ hajózásában négy nagyobb műfajjal találkozhatunk. A túra-, pálya-, csapat-, párosverseny. Itthon ebből csak kétféle népszerű. Ez a pálya- és a túraverseny.

Véleményem szerint az egyik legáttekinthetőbb műfaj a túraverseny. Itt a széliránytól függetlenül kell adott utat bejárnunk. Ilyen a Kékszalag - a legnépszerűbb hazai vitorlásverseny - is, ahol a balatonfüredi rajt után Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred a pálya. Az ezeken a helyeken elhelyezett bójákat kell megkerülni.

A másik nálunk használt műfaj a pályaverseny. Ezt a fajta versenyzést használják az olimpiai vitorlásversenyeken is. A pályát a széliránytól függően rakják ki, az indulás mindig széllel szemben történik. Hajóosztálytól függően háromszög, trapéz és "fel-le" pálya lehetséges. Egy-egy szakasz hossza max. 3 kilométer. Ezen több kört kell a versenyzőknek megtenniük. A fiatalok ilyen rendszerben kóstolnak bele a versenyvitorlázásba. Egy fontos különbség, hogy míg a túraversenyen a szélerő nem befolyásolja a  versenyt, addig a pályán elhalaszthatják azt, megvárva a kedvező széljárást.

A nemrégiben lezajlott Mol Kupa is pályaversenyen zajlott.

(Sailing.hu)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK