Vágólapra másolva!
Tizennyolc ország 54 versenyzőjének minden bizonnyal látványos küzdelmét tekinthetik majd meg azok, akik kilátogatnak a jövő szerdától vasárnapig tartó kecskeméti négyesfogathajtó-világbajnokságra - hangzott el Izsákon a hazai szövetség és a szervezőbizottság közös hétfői sajtótájékoztatóján.

A beszámolókból kiderült, hogy a mezőny nagyon erősnek ígérkezik - öt korábbi világbajnok is ott lesz ugyanis az indulók között -, ezzel együtt a magyarok legjobbjai koránt sem tartoznak az esélytelenek közé. Ezt támasztja alá, amint arra Fintha Gábor szövetségi kapitány emlékeztetett, hogy a nagy presztízsű, hagyományos aacheni viadalon, bő egy hete Dobrovitz József egyéniben harmadik lett, a Dobrovitz, Lázár Zoltán, Kecskeméti László összeállítású csapat pedig győzött.

A sajtótájékoztatón jelen volt az Izsákon edzőtáborozó kilenc magyar induló, Lázár (Gödöllő Lázár Lovaspark SE), Dobrovitz (Vecsés SE) és Kecskeméti (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE), mellett Bozsik József (Szilvásvárad SE), Nyúl Zoltán (Kecskemét Hírös LK), Juhász László (Bugac), Böhler János (Izsák Sárfehér SE), Hódi Károly (Szeged Fesztivál SE) és Bárdos Attila (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE).

A magyarok akárcsak a külföldiek hétfőtől már Kecskeméten randevúznak.