Vágólapra másolva!
Fantasztikus magyar sikerrel ért véget a Kecskeméten rendezett négyesfogathajtó-világbajnokság: a Dobrovitz József, Kecskeméti László, Lázár Zoltán összeállítású csapat arany-, Lázár pedig egyéniben ezüstérmet nyert. Itt az első, a korábbi világbajnok, német Michael Freund lett.

Csapatban utoljára a húsz évvel ezelőtti, szintén hazai rendezésű szilvásváradi vb-n született magyar siker. Egyéniben pedig legutóbb a mostani maratonhajtás során kiesett Bozsik József állhatott dobogóra, aki 1996-ban harmadik lett Waregemben.

Az akadályhajtás során az összetett fordított sorrendjében indultak a versenyzők, így Fintha Gábor szövetségi kapitány válogatottjából Kecskeméti kezdte meg elsőként vasárnapi szereplését. Nem is akár hogyan, ugyanis a húsz akadály egyikénél sem hibázott, ráadásul szintidőn belül teljesítette a pályát, így az amerikai Tucker után másodikként hibapont nélkül zárta a harmadik számot. Ezt a bravúros teljesítményt utána már csak Freund tudta megismételni.

Kecskeméti után rögtön Dobrovitz indult, aki kicsit indiszponáltnak tűnt, s ez teljesítményén is meglátszott: ugyan a 3:37 perces alapidőn belül hajtott, de két verőhibát vétett, így 10 hibaponttal zárt. Lázár hibátlan teljesítménnyel bebiztosíthatta volna a csapatgyőzelmet, ám 11 másodperces időtúllépéséért öt és fél hibapontot kapott, így a címvédő, és a szám élen álló holland Yjsbrand Chardon kezében maradt a döntés. Az egyéniben szerzett három vb-aranyéremmel minden idők legeredményesebb fogathajtója azonban tőle teljesen szokatlanul három teniszlabdát is levert - a magyar csapat első helyéhez egy, míg Lázár ezüstérméhez éppen három rontásra volt szükség - a bóják tetejéről, ezzel nemcsak csapatban, egyéniben sem sikerült megtartani első helyét.

A három hibátlan hajtó között amolyan szétlövés döntött, ez nem kedvezett Kecskemétinek, Freund nyert Tucker előtt, a magyar hajtó harmadik lett a zárószámban.

a 17. négyesfogathajtó-világbajnokság végeredménye
egyéni:
1. Michael Freund (német) 149,86 hibapont
2. Lázár Zoltán (Lázár Lovaspark) 159,73
3. Yjsbrand Chardon (holland) 160,95
4. Felix Brasseur (belga) 162,75
5. Kecskeméti László (Kincsem Lovaspark Tápiószentmárton) 163,19
6. Koos de Ronde (holland) 164,18
...8. Dobrovitz József (Vecsés SE) 168,98
...24. Nyúl Zoltán (Hírös Lovas Klub) 210,33
...29. Hódi Károly (Szegedi Fesztivál LK) 220,39
...31. Bárdos Attila (Kincsem Lovaspark SE) 224,60
...39. Böhler János (Izsák Sárfehér SE) 290,34
Bozsik József (Szilvásvárad SE) kiesett a maratonhajtás 8. akadályánál. Juhász Lászlót (Abonyi Imre LK) a maratonhajtás után túlzott ostorhasználat miatt kizárták.

csapat: 1. Magyarország (Dobrovitz, Kecskeméti, Lázár) 312,15 hibapont 2. Hollandia (Chardon, de Ronde, Mark Weusthof) 325,13 3. Belgium (Brasseur, Geert de Brauwer, Gert Schrijvers) 332,98

az akadályhajtás végeredménye
egyéni:
1. Freund 0 hibapont (0 hibapont a szétlövésben)
2. Tucker Johnson (amerikai) 0 (10)
3. Kecskeméti 0 (15)
4. Werner Ulrich (svájci) 2,5
5. Josef Zeitler (német) 5,0
6. James Fairclough (amerikai) 5,50
7. Lázár 5,50
...11. Dobrovitz 10,00
...15. Nyúl 10,00
...32. Böhler 22,00
...35. Hódi 26,00
...42. Bárdos 38,50

csapat: 1. Németország (Rainer Duen, Freund, Zeitler) 5,00 hibapont 2. Egyesült Államok (Fairclough, Johnson, Chester Weber) és Magyarország 5,50-5,50