Vágólapra másolva!
Negyedszer rendezik meg az őszi - s ekként borítékolhatóan erősen viharos - Adrián a Dubrovnik Challenge elnevezésű, 11 hajót rajthoz szólító túravitorlás versenyt. A kedden, a Márványmenyasszony étteremben rendezett sajtótájékoztatón kiderült: a Dubrovnik Challenge 2004 egy tekintetben mindenképpen formabontó lesz: első ízben lépi át a mezőny a horvát - tengeri - határt, ugyanis a vadregényes montenegrói fjord mélyén elhelyezkedő építészeti és történelmi gyöngyszemet, Kotort (Cattarót) is érinti a regatta útvonala.

Hovanecz Zoltán, a viadal fő szervezője számos érdekességgel szolgált az október 16-én, vasárnap rajtoló és 25-én, hétfőn befejeződő adriai "kalandtúráról", az adriai vitorlásszezon záró versenyéről.

A rendezvényen, amelyen több száz magyar amatőr vitorlázó vesz részt , lesz éjszakai navigációs vitorlázás, továbbá idén először a Cseh Köztársaság első számú vitorláskapitánya kihívta a magyarokat, és ezzel nemzetközivé emelte a versenyt.

A navigációs túra, amely Splitből indul és oda tér vissza, idén először hajózik be Montenegróba, a Kotori-öbölbe, az Adria egyetlen fjordjába, azaz elhagyja Horvátországot. Ennek geo- és kultúrpolitikai, továbbá diplomáciai jelentősége mindenki számára érthető és örömteli.

A versenyt az teszi különösen izgalmassá, hogy október közepén-végén már gyakran kiszámíthatatlan, viharos és háborgó az egyébként békés Adria, tehát a versenyzőknek ez nem "sétahajózás", hanem komoly challenge, azaz kihívás.

Részvételét jelezte Barabás Éva, az RTL Klub reggeli műsorának vezetője, Molnár Tünde, az első Survivor túlélőshow nyertese, Bryan, a Sláger Rádió reggelente bejelentkező riportere és Albert Györgyi újságíró.

a Dubrovnik Challenge 2004 programja és útvonala:
október 16., szombat: érkezés a spliti (Spalato) kikötőbe, regisztráció
október 17., vasárnap, 8.30: Rajt a spliti Aquatorium elől, cél Hvar szigete
október 18., hétfő, 8.30: Rajt Hvarról, cél Korcula szigete, Marco Polo hazája
október 19., kedd, 8.30: Rajt Korculáról, cél Dubrovnik (Ragusa), a Világörökség városa
október 20., szerda, 7.30: Rajt Dubrovnikból, cél Kotor (Cattaro), Cavtat érintésével
október 21., csütörtök: szabadnap
október 22., péntek, 8.30: Rajt Kotorból Ostra, Dubrovnik
október 23., szombat: délelőtt díjkiosztó, délután hatkor rajt Split felé. Éjszakai navigáció
október 24., vasárnap: egész napos navigáció
október 25., hétfő: délelőtt érkezés Splitbe, limitidő: 13 óra.
ünnepélyes díjkiosztó: 20.00 óra

Ch. Gáll András