Vágólapra másolva!
A körítéssel semmi gond nem volt, sőt, a budapesti Kongresszusi Központban szombaton délután kimondottan színvonalas betétprogramok szórakoztatták a közönséget a Musclemania és Fitness Universe versenyen. Az elméletileg Európa-bajnokságnak minősülő esemény mezőnye azonban erősen foghíjas volt.

A nemzetközi jelleget is csupán néhány olasz testépítő adta, mert a többi várt külföldi versenyzőből senki sem futott be. S az itáliaiak is pórul jártak, mert rossz helyre parkoltak, elszállították az autójukat, s az eredményhirdetés helyett mehettek nyomozni, hogy hova is vitték.

A legfurcsább verseny kétségkívül a Ms. Bikini Universe volt, mert itt a 168 centi feletti és alatti kategóriában is csak egy induló nevezett. A Fitness Universe mezőnyére sem lehetett azt mondani, hogy "népes", itt négyen neveztek. A legtöbben a Model Universe modellverseny díjaiért szálltak harcba, szám szerint tízen.

A gyér érdeklődés azért is furcsa, mert a rendezők a mezőny toborzását leszámítva igazán kiváló munkát végeztek. A versenyt rengeteg szponzor támogatta, a mintegy négyszáz fős közönséget maximálisan kiszolgálták, a Kongresszusi Központ előcsarnokában termékbemutatók várták az érkezőket, a belépőjegy egyúttal tombola is volt, s a fődíj szerencsés nyertese egy félmillió forintot meghaladó értékű lépcsőzőgéppel gazdagodott.

Eredmények:
Férfiak, testépítés
70 kg:
1. O. Massimo (olasz), 2. Fumagalli (olasz), 3. Juhász Kristóf
80 kg: 1. Krémer József, 2. Tóth József, 3. Pessarelli (olasz)
90 kg: 1. Pokrócos György, 2. Brusadelli (olasz), 3. Carpani (olasz)
+90 kg: 1. M. Massimo (olasz), 2. Abadom (olasz), 3. Cereda (olasz)
Masters: 1. Besena (olasz)
Abszolút kategória: 1. M. Massimo (olasz)

Nők, fitnesz:
1. Kremniczky Éva, 2. Koncz Katalin, 3. Boglár Kata
Ms. Bikini, +168 cm:
1. Galkóné Dr. Herczog Erzsébet; -168 cm: 1. Bátki Bernadett
Model Europe:
1. Palányi Rita, 2. Nagy Nóra, 3. Tóth Szilvia

Fábik Tibor