Vágólapra másolva!
Meglepetés-fogadás keretében búcsúztatták el barátai, családtagjai, támogatói és a média képviselői Kropkó Péter triatlonistát, aki október 16-án, a hawaii Ironman-világbajnokságon teljesítette profi pályafutása utolsó versenyét, azaz bő két hete visszavonult.

A miskolci, amúgy Nagykovácsiban élő 42 éves sportember számára titok volt az esemény, s hogy a főszervező, Kropkó Andrea - egyben a versenyző felesége - jól "dolgozott", bizonyította: a Vasember igencsak meglepődött és meghatódott az őt ünneplő kisebb tömeg láttán.

"Úgy érzem, teljes volt a versenyzői karrierem, nincs bennem hiányérzet" - mondta Kropkó Péter, aki 1988 óta összesen 50 Ironman-távú viadalon vett részt, s ezek közül 13-at meg is nyert. "A jövőben elsősorban a családomnak fogok élni, de természetesen nem szakadok el a triatlontól sem, hiszen a hazai szövetségben elnökségi tag vagyok. Álmom, hogy egyszer Budapest is otthont adhasson egy Ironman-versenynek. Ezenkívül már elkezdtem írni a könyvemet, amelyben szeretném megosztani a tapasztalataimat az érdeklődőkkel."

Kropkó 36 éve sportol, a triatlont 21 éve kezdte versenyszerűen űzni. Többszörös magyar bajnok, 16-szor választották az év triatlonistájának. Négyszer nyerte meg a Strongman Japan elnevezésű erőpróbát, háromszor a japán Ironman-bajnokságot (a szigetországban szobrot is állítottak a tiszteletére), és kétszer bizonyult a leggyorsabbnak a zürichi Ironmanen. Az Ironman-vb-n két hetedik hely volt a legjobbja.

Az 1963. szeptember 1-jén Miskolcon született Kropkó pályafutása során 65 ezer km-t úszott, 130 ezer km-t futott, 600 ezer km-t kerékpározott, elhasznált 190 pár futócipőt, 65 pár kerékpárgumit és 80 úszónadrágot. Versenyzései kapcsán hét autóval összesen 3,5 millió km-t tett meg, 34-szer kerülte meg a Földet repülőgéppel, az útlevele ötször telt be.