Vágólapra másolva!
Nemcsak repülésben nyújtottak kimagasló teljesítményt a győri hőlégballonosok, hanem kitűnőre vizsgáztak segítőkészségből is. A nemrégiben Japánban megrendezett világkupán második helyezést elért csapat a dobogós hellyel járó - másfél millió forintnak megfelelő - 800 ezer jen egy részét felajánlotta egy izomsorvadásban szenvedő 11 éves kisfiú életminőségét segítő szolgáltatásokra.

Segíteni szeretnének Szegedi Ricsin, aki állapota miatt Budapesten jár iskolába, édesanyja és testvére pedig Lakitelken él. Autó és jogosítvány híján az édesanyának nehézségbe ütközik rendszeresen látogatni a beteg kisfiút. Ezen a helyzeten akarják átlendíteni az asszonyt a győriek. Elhatározták, hogy támogatják jogosítványa megszerzésében, ami manapság már nem olcsó mulatság. Sőt azt is forgatják a fejükben, hogy a későbbiekben esetleg egy autó vásárlásához is hozzásegítik az asszonyt, aki egyedül neveli két gyermekét.

De a csapat tagjai - Török Sándor pilóta és fia Gábor, a navigátor -, továbbá a Győri Ballon Klub menedzsere és főszponzora, Lengyel Éva, a Contakter Iroda ügyvezető igazgatója nem akarnak kimaradni a győri szívcentrum körül kialakult civil összefogásból sem, ezért döntöttek úgy, hogy a felkelő nap országában nyert pénzből adakoznak a szívbetegek számára kiemelt fontosságú egészségügyi létesítmény számára is. A közelmúltban megnyílt haemodinamikai labor létrehozását mostanáig 44 millió forinttal támogatták a civil szervezetek, vállalkozások, sportegyesületek és magánemberek Győrött.