Vágólapra másolva!
Piros fürdőruhás, sapkás, esetleg szakállas "Mikulásokat" várnak vasárnap délutánra az idei Mikulás-kocogás szervezői. Az Amerikából indult jótékonysági esemény résztvevői kétezer forintos nevezési díjjal támogatják a Gyermekrák Alapítványt.

Tavaly még csak tucatnyian, idén viszont már akár százan is részt vehetnek a második alkalommal megrendezésre kerülő fővárosi Mikulás-kocogáson. Legalábbis erre számítanak a szervezők. Csupán két feltétele van az indulásnak: a - lehetőleg - piros fürdőruha és a kétezer forintos nevezési díj. Méhes Krisztián, a hazai jótékonysági futás elindítója elmondta az [origo]-nak, örömmel vennék, ha a jelentkezők sípot, kereplőt és mindenféle hasonlót is hoznának magukkal, mert az anyagi segítség mellett a járókelők még nagyobb figyelmének felkeltése a céljuk.

A kétezer forintos felnőtt, valamint ezer forintos diák nevezési díjakból és a szponzori pénzekből befolyó összeget tavaly a cukorbetegek megsegítésére, idén pedig a Gyermekrák Alapítvány támogatására fordítják. Természetesen külön egyéni felajánlásokat is elfogadnak, és nem csak a hideg ellenére fürdőruhás kocogást vállalóktól, hanem a járókelőktől is.

A gyülekező vasárnap délután egy órától kezdődik, a Nyugati pályaudvarhoz közeli bevásárlóközpont tetején lévő jégpályánál. Itt mindenki átöltözhet - pontosabban levetkőzhet -, illetve magába töltheti a kocogáshoz szükséges teákat és egyéb italokat. A futás útvonala körülbelül 3 kilométer, időtartama fél óra lesz. Az útvonal a következő: a bevásárlóközponttól indulva a Nyugati téri aluljárón futnak át a hiányos öltözetű Mikulások, majd a járdán végigkocognak egészen az Oktogonig, aztán a másik oldalon vissza. A lámpás zebráknál a csapat megáll kisebb tornagyakorlatokat végezni.

A bevásárlóközpont második emeletén lévő mozi előtti teraszon egy karácsonyi dalt fog elénekelni az alkalmi kórus. "Szívünk szerint többet is elénekelnénk, de tavalyi tapasztalat, hogy sok ember egyszerre csak a Kis karácsony, nagy karácsony című dalt tudja előadni" - közölte Méhes Krisztián. Hozzátette: a közös és minden bizonnyal feltűnő éneklés után, akinek van kedve, az még korcsolyázhat egyet jelmezében.

A jótékonysági fürdőruhás kocogás öt éve indult Bostonban, amelyen két esztendővel ezelőtt Méhes is részt vett. Ott a helyi kórházat támogatják a hideggel dacoló, 50-100 dollár közötti nevezési díjat kifizető pucér Mikulások.