Vágólapra másolva!
Zsonglőr-rekordkísérletet tervez április 13-ára a Magyar Zsonglőr Egyesület és Potocki Ferenc zsonglőr, de még nem gyűlt össze a kísérlethez szükséges pénz.

"Sokan jelentkeztek eddig Budapestről és számos vidéki városból, de még nincs elegendő szponzorunk, mintegy kétmillió forint még hiányzik, ezért bizonytalan, hogy meg tudjuk-e rendezni a rekordkísérletet április 13-án" - mondta Potocki Ferenc, főszervező.

A rekord lényege az lenne, hogy egy csapatnyi ember minél hosszabb ideig zsonglőrködjön. A másik cél azonban az, hogy megismerjék egymást a magyar zsonglőrök, és tanuljanak egymástól.

Potocki Ferenc elmondta: tudomása szerint ebben a kategóriában még nem született rekord. "Nagyon nehéz megtudni, hogy volt-e egyáltalán valamikor ilyen kísérlet a világon. Minden országnak saját adatbázisa van, ezeket kéne sorra átnézni. Magyarországon viszont ez az első, így mi írjuk a szabályokat is: három csoport indul két órás váltásban, Minden csapat 4 órát pihen, vagyis napi 4x2 órát játszik labdával, buzogánnyal, karikával, ördöggel, vagy virágbottal. A kísérlet befejeztével az eredményt eljuttatjuk külföldre és várjuk a kihívókat" - mondta Potocki Ferenc. Hozzátette: a megmérettetésre bárki jelentkezhet, aki az említett eszközökkel tud zsonglőrködni.

A jelentkezni kívánó zsonglőrök egyelőre Potocki Ferencet keressék, mert amíg bizonytalan az esemény időpontja, addig nem indítják el az Internetes regisztrációt. A főszervezőt a 06/70/203-2934-es telefonon és a [email protected] e-mail címen lehet elérni.