Vágólapra másolva!

Negyedik helyek a fekvenyomó-vb zárónapján

Két "majdnem-bronzzal" fejezte be szereplését a magyar fekvenyomó-válogatott a miskolci világbajnokságon: Nánási Nikolett és Magyar Tímea is a negyedik lett kategóriájában.

A tavaly is vb 4., korábban Európa-bajnoki harmadik tiszaújvárosi Nánási a 82,5 kilogrammosok súlycsoportjában 125 kilót teljesített, amivel sokáig ezüstérmesnek hihette magát, ám a zsüri utóbb két bírói döntést is megváltoztatott, érvényesnek ismerve el egy lengyel és egy amerikai gyakorlatát, miáltal mindkettő a magyar versenyző elé került.

A szegediek tehetsége, a gyógyszerésznek tanuló Magyar Tímea vizsgaidőszaka közben is alaposan kitett magáért, hiszen 117 kg-mal tartott országos csúcsát 127-re srófolta fel, de a dobogóhoz ez is kevés volt a plusz 90 kilósok mezőnyében.

Rónaszéki András, a honi szövetség elnöke, a 32 ország 250 erős emberét felvonultató miskolci világbajnokságot értékelve azt mondta, hogy Salamon Erika bronzérmén túlmenően, a női csapat pontversenyben elért hatodik helye is jónak minősíthető, s ha Nánásit nem szorítják le a dobogóról, a nemzetek rangsorában meglett volna a harmadik pozíció. A férfiak ugyanakkor, Piszák Péter bronzával együtt is, a szokásosnál kicsivel gyengébbek voltak, igaz, ez összefügg azzal, hogy mindkét nemnél erőteljes fiatalítás, generációváltás zajlik.