Vágólapra másolva!
A BBC Sport és a Skót Idegenforgalmi hivatal meghívásos versenyén Erdélyi Eszter és Ziskó Balázs (mindeketten a X2S TEAM tagjai) fantasztikus sikereket értek el a nagyon erős mezőnyben.

Eszter összetett 2. és Balázs 7. helye azt jelenti, hogy a magyar tereptriatlonsport teljes jogú tagjává vált a világ élmezőnyének.

A verseny a BBC élő közvetítése miatt 3 különálló részből tevődött össze: reggel 1500 m úszás (12 fokos vízben), délben 20 km MTB Aberdeen dombjain néhány mesterséges technikai szakasszal, végül este 10 km terepfutás, amely egyben egy nagy ösznépi jótékonysági futóverseny is volt. Eszter a futást megnyerte, és ezzel elhozta a különdíjat, Balázs a monti versenyen szoros küzdelemben 2. lett.

A verseny minden száma tömegrajttal indult a könnyebb közvetíthetőség miatt, ráadásul külön a férfi és a női mezőny. A szigetország legjobb úszó-hegyikerékpáros-terepfutó specialistái csakúgy megtalálhatóak voltak a mezőnyben, mint a nemzetközi triatlon nagyságai, hiszen minden számban külön jutalmazták a győztest, az összetett helyezésekért pedig komoly pénzdíjakat adtak. Ezzel a sorozattal a skót történelmet és idegenforgalmat szeretnék a világgal jobban megismertetni - és minden egyes sportrendezvény egyben jótékonysági esemény is.

Eszter úszásban a mezőny közepén jött ki a vízből, de kerékpározásban már az elsők között tekert - ezzel mindenkit meglepve, hiszen eddig ebben a sportban még nem jegyzik a nevét. A futást pedig magabiztosan nyerte a kemény homokos pálya ellenére. Egészen az idei szezonig ez volt az egyetlen versenyszáma, és komoly hazai és nemzetközi eredményekkel rendelkezik - de most már vérbeli XTERRA versenyző.

Balázsnak jobban ment az úszás, bár a neoprén ruhája messze nem olyan profi, mint vetélytársaié, azonban a kerékpározásban - ahol többek között MTB-világkupa-ranglista 6. helyezett is indult - megszerezte a 2. helyet, ezzel a dobogó közelébe került. Azonban a futásban már nem tudta megtartani az előnyét, és így az összetett rangsor 7. helyét szerezte meg. De neki is ez az első éve a nemzetközi tereptriatlon-mezőnyben.