Vágólapra másolva!
Októberben beindulnak a természetjáró körök, és ha még az idő is kellemes, teli az erdő hétvégenként. A túrázást kicsit komolyabban űzők több mint tíz teljesítménytúra között választhatnak egy-egy októberi, vagy novemberi hétvégén. A következőn például Magyar Vándor teljesítmény túrán kirándulhatnak akár százöt kilométert is a Pilis és a Budai-hegység erdőiben.

Persze nem mindegy, hogy az ember milyen felszerelésben vág neki az embert és főleg a lábat próbáló távoknak. A még mindig napfényes októberben a strandok bezárása után, az élővizek lehűlésével kerül előtérbe az erdőjárás, a túrázás.

A budapestieknek sem kell messze menniük, ugyanis mind a Hármashatár-hegy, mind a János-hegy környéke kiváló turistaterepnek számít.

Az utóbbin a kényelmesebbeknek is jut lehetőségük a természet tanulmányozására. Errefelé ugyanis a Libegő és a Gyermekvasút is rendelkezésre áll. De kisvasút nemcsak a Normafa környékén kanyarog, sok jelentős kirándulóhelyhez visznek ilyen vonalak.

Elég ha a Gyöngyösről induló mátrai vagy a Kismarostól futó börzsönyi vonalra gondolunk. Ez utóbbi Királyrétig viszi a turistát, aki innen akár a magastaxi turistaházat is felkeresheti, egy jó háromórás, meredekekkel tarkított kiránduláson.

Az őszi túrákon a változatos időjárás miatt fontos a réteges öltözködés. A rutinrókák persze nem bízzák magukat a véletlenre, árgus szemmel nézik az időjárás-jelentéseket.

A mostani októberben könnyen lyukra futhat, aki a korai indulás hűvöséhez öltözik, mert a déli húsz fokban viheti a ruháit a kezében, vagy gyűrheti hátizsákjába, és csuromra izzadhatja magát.

Ilyen helyzetben nem mindegy, milyen anyagból készült alsó réteget hord a túrázó. Egyre népszerűbbek a poliészterből vagy polipropilénből készült műszálas "aláöltözetek".

Ezek ugyanis a legelterjedtebb pamutcikkekkel ellentétben nem szívják magukba a nedvességet, és szárazon tartják a bőrt.

Ezekkel felszerelésekkel nem érheti baj a kirándulókat. Akik között találhatunk baráti társaságokat, családokat és szerelmespárokat, de nagyobb szervezett csoportokat is.

Az erdőben nincs nemzedéki ellentét sem, mert a csoportok között lehetnek nyugdíjas egyesületek túraszakosztályai, középiskolák csapatai.

Például a Zipernowsky Károly Szaközépiskolának, a Közgazdasági Politechnikumnak, de még az Oktatási Minisztériumnak is van saját természetjáróköre, és persze majd minden egyetem is tart fenn túracsoportot.

Forrás: [origo]
Cipő könnyebb terepre