Vágólapra másolva!
A hét végén a Körcsarnokban rendezik meg a Budapest Open nemzetközi táncversenyt, amelyen a versenyzők a standard és a latin táncokban is összemérik tudásukat. Az előzetes nevezések alapján a világranglista első ötven párosának közel fele indul, köztük a vb- és Eb-ezüstérmes Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda duó is.

Forrás: [origo] Videoriport a sajtótájékoztatóról

"Emlékszem, éppen tíz éve, amikor egy olaszországi versenyre utaztam, fordult meg először a fejemben, hogy milyen jó volna, ha egyszer Budapest is rendező lehetne. A környező országok fővárosaiban, így Bécsben, Pozsonyban és Bukarestben már régóta rendeznek rangos táncversenyeket, s ez most végre nálunk is megvalósul. Mégpedig közel egyéves megfeszített munka után, hiszen a licencet tizenegy hónappal ezelőtt kapuk meg a Nemzetközi Táncsport-szövetségtől. A verseny kétnapos lesz, de már előre nézünk, s jövőre remélhetőleg négy napon keresztül zajlik majd a Budapest Open - mondta el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Faluvégi András, aki a szervezőbizottság vezetőjeként a versenyben természetesen nem indulhat, de a gálán fellép párjával, Nemesvári Krisztinával.

A versenyzők standard (bécsi keringő, angol keringő, quickstep, slowfox, tangó), illetve latin táncokban (rumba, samba, cha-cha-cha, jive, paso-doble) is három korcsoportban mérik össze tudásukat. A Budapest Open rangját emeli, hogy a világranglista első ötven párosának várhatóan közel fele indul. Jelezték részvételüket orosz, cseh, német, görög, lengyel, osztrák, svéd, olasz, svájci és izraeli táncosok is. S természetesen megméretik magukat a hazai élvonal legjobbjai is, köztük a latin táncokban vb- és Eb-ezüstérmes, hétszeres magyar bajnok Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda duó is, amely a sajtótájékoztató hangulatát emelve már szerdán ízelítőt adott a tudásából.

A Budapest Openen a délelőtti program szombaton és vasárnap is 10 órakor indul, a döntőkre és a gálára pedig mindkét nap 19 órától kerül sor. A belépők a délelőtti programra 1890, az estire 3890 forintba kerülnek.

Fábik Tibor