Vágólapra másolva!
Idén nyáron újra lehet vándortáborba menni, pontosabban iskoláskorú gyerekünket küldhetjük az egyhetes gyalogos vagy vízi vándortáborba. Jó levegő, természet közelség, mozgás, az orszuág kultúrális és környezeti szépségeinek megismerése szakavatott vezetőkkel és megfelelő körülmények között.

Az általános és középiskolák tavaszi szünete elé időzítve, de már a nyári vakációra gondolva fogott bele Vándortábor nevű programjának népszerűsítésébe a Kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztosság, karöltve a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel és az Országos Erdészeti Egyesülettel.

A rendszerváltás érkeztével a korábbi évtizedekben igen népszerű vándortáborok intézménye eltűnt, ezt szeretné most a kormány feléleszteni az Országos Erdészeti Egyesülettel, az egyik legsikeresebb sportági szakszövetséggel, valamint a Testnevelési Egyetemmel karoltve, mondta bevezetőjében Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.

Forrás: MKKSZ

"Amikor elhatároztuk, hogy újra feltámasztjuk ezt a mozgalmat, úgy döntöttünk,hogy nem csak a gyalogos, hanem a magyar kajak-kenu sport hagyományaira építve a vízi vándortábort is útjára indítjuk" - mondta büszkén a kormánybiztos, hozzátéve: "a szervezéssel kevés munkát szeretnénk adni a tanároknak, ugyanakkor sok segítséget a jelentkező iskoláknak".

A hétnapos gyalogos, illetve a hatnapos vízi vándortáborokra a napokon belül elinduló honlapokon (vizivandor.hu és gyalogosvandor.hu) lehet majd jelentkezni. A kormány 2,5 milliárd forinttal száll be a mozgalom újjáélesztésébe, amiből zömmel a megállóhelyek kiépítésére, megfelelő felszerelésére, a csoportok ellátásának biztosítására kerül sor.

A felkészült túravezetők képzését a Testnevelési Egyetem vállalta magára, ahol - mint azt Mocsai Lajos rektor kiemelte - megfeszített munkával készült el a képzés akkreditálásához szükséges program, így már idén nyáron kétszer 500 tornatanárt tudnak megfelelően felkészíteni.

- emelte ki a rektor.

A vízi vándortúrák szakmai hátterét a Magyar Kajak-kenu Szövetség dolgozta, ők segítettek a négy túraútvonal kijelölésében és ők segítenek majd a túravezetők felkészítésében is. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán saját gyermekkori "rémtörténetével" igyekezett kedvet csinálni, ami pont olyan sztori, amire minden tízéves vágyik: "Nagyon büszke voltam rá, hogy egy haverommal mi ketten mehetünk egy négyes kajakkal, addig, amíg

Persze, hogy utolsónak értünk, és még akkor kezdtünk főzni, úgyhogy éjfél volt, mire nekiláthattunk a paprikáskrumplinak."

Földön, vízen

Ami az útvonalakat illeti: négy vízi és öt erdei túraútvonalat jelöltek ki az idei évre. A vízi túrák egyaránt hat-, mig a gyalogos túrák hétnaposak. Előbbiek a kormányzati támogatás jóvoltából 17 500, míg utóbbiak 21 000 forintba kerülnek.

Az útvonalak pedig:
Gyalogos vándortúrák 3-5 táborhellyel:
Sirok – Tar 62 km (Mátra)
Diósjenő – Bernecebaráti 55 km (Börzsöny)
Visegrád – Csobánka 86 km (Pilis)
Bakonybél – Bakonybél körtúra 65 km (Bakony)
Pécs – Pécsvárad 78 km (Mecsek)

Vízi vándortúrák:
Mosoni-duna 80-100 km
Szigetközi ágrendszer 80-100 km
Felső-Tisza 1 141 km
Felső-Tisza 2 106 km – mindkét útvonal végállomása Tokaj

Minden útvonalnak lesz kijelölt felelőse, aki a túrázó csoportot vezető tanárral tartja a kapcsolatot, illetve minden táborhelyen lesz személyzet, aki segít az ott felmerülő ügyes-bajos dolgok elintézésében, vagy akár az egészségügyi ellátásban is.

Hamarosan elkészül a vízi vándortáborok applikációja, amivel saját túrautvonalat tervezhetnek a túrázásra vágyó diákok, lefoglalva a szállást, megismerve az útvonal nevezetességeit, és megosztva azt meghívhatják barátaikat is.