Vágólapra másolva!
Ötven évvel azt követően, hogy első női indulóként hivatalosan is teljesítette a Boston Marathon távját, most újra rajthoz áll a világ egyik legnagyobb utcai futóversenyén Kathrine Switzer.

A hagyományosan április harmadik hétfőjén - a Hazafiak napján - megrendezett, ezúttal éppen Húsvét hétfőre eső Boston Marathon 121. felvonása alkalmat ed egy jeles esemény megünneplésére.

Ötven évvel ezelőtt történt ugyanis, hogy 1967-ben Kathrine Switzer első nőként teljesítette hivatalosan is a bostoni versenyt. A "hivatalosan" kifejezés hangsúlyozása is elnyeri majd jelentőségét, de haladjunk sorjában.

1966-ban egy Bobbi Gibb (született Roberta Louise Gibb) nevű 24 éves orvostanhallgató illegális keretek között első nőként futotta végig a 42,195 kilométeres távot a massachusettsi versenyen. Ekkoriban ugyanis a verseny szabályai nem engedték, hogy nők is induljanak - "hiszen úgysem bírnák" - így Gibb az anyja által vezetett kisbusszal vitette magát a rajthoz, ahol a startpisztoly dörrenésekor

kiugrott a járműből és elvegyülve a futók tömegében, szépen lefutotta a távot.

Ez a sztori jutott el az újságírást tanuló Kathrine Switzerhez, aki gondolt egy merészet, és kitalálta, hogy a következő versenyre, be fog nevezni. A felkészülés persz nem ment simán, a Syracuse egyetem atlétika edzője nem akart vele foglalkozni, illetve egy feltétellel, ha teljsíti a futópályán a 26,2 mérföldes távost. Switzer teljesítette, sőt, hogy ne lehessen azont vitatkozni, mennyi volt az annyi, még rádobott öt mérföldet.

Megállíthatatlan

A nagy napon be is állt a sorba, hogy leadja nevezését, a papírra az egyetemi újságban használt K.V. Swithzer nevet írva. A rajtnál aztán kisebb bonyodalom adódott, amikor ugyanis Jock Semple versenyigazgató kiszúrta, hogy egy "illetéktelen" van a mezőnyben,

megpróbálta letépni a Switzer a verseny után legendássá váló 261-es rajtszámát,

amiben csak a fiatal lány barátja tudta megakadályozni. Semple attól tartott, hogy, ha kiderül, hogy valakit a szabályokkal ellentétben engedtek indulni, akkor érvénytelenítik a versenyt.

A versenyigazgató kétségbeesett akciója tette igazán híressé Kathrine Switzer (261) futását Forrás: Twitter.com/261Fearless

Switzert a közjáték nem zavarta meg, és 4 óra 20 perc alatt, nagyjából egy órával az ezúttal is a gerilla rajtott választó Gibb mögött beérve, hivatalosan első nőként teljesítette a versenyt. Futása - nem kis részben a Semple által a rajtnál végrehajtott akcióról készült képeknek köszönhetően - országos visszhangot keltett, és a következő években egyre több nő állt rajthoz, mígnem 1972-ben végre hivatalosan is engedélyt kaptak az indulásra.

Switzer a történelmi futás után is aktív maradt a sportban, rendszeresen futott maratonokat, 1974-ben New Yorkban meg is nyerte a nők versenyét, a legjobb ideje pedig 2:51:37 óra volt, amit 1975-ben futott Bostonban.

1977-ben a Runners World az évtized női futójának választotta,

az egyik kozmetikai cég munkatársaként pedig oroszlánrészt vállalt a futás nők körében történő népszerűsítésében - a munka eredményeként vette föl a Nemzetközi Atlétikai Szövetsé (IAAF) az 1984-es olimpia programjába a női maratonfutást. 2011-ben beválasztották az Egyesült Államok legfontosabb nőit felvonultató Hírességek Csarnokába (National Women's Hall of Fame).

Ma pedig 70 évesen, fél évszázaddal a nagy futás után újra ott áll majd a bostoni rajtvonalnál.