Vágólapra másolva!
Életveszélyes körülmények között ugyan, de sikerült 6400 méter fölé másznia Klein Dávidnak és Suhajda Szilárdnak, akik első magyarként érhetnek fel oxigénpalack nélkül a Mount Everestre.

A Magyar Everest Expedíció 2017-től kapott beszámoló szerint Klein Dávid így fogalmazott az első alkalomról, amikor megpróbáltak felérni a kettes táborba: "Ahogy kiérünk a dombocska takarásából, ami eddig védelmezett minket,

maga az Armageddon fogad minket:

a szél orkánerősségű, stabilan 80 km/óra feletti, időnként 100 km/óra feletti lökésekkel. Látjuk (amikor látni valamit), amint a Déli-nyereg irányából átfolyik a jégkristályokkal vemhes fehér pokol. Belefeszülünk. Pár lépést megteszünk előre, majd hátat fordítunk az őrjöngő viharnak. Néha olyan erővel taszít meg minket a szél, hogy térdre, négykézlábra kell ereszkednünk, hágóvasunkat stabilan a fagyott felszínbe mélyesztve, hogy a hegyen maradjunk."

Suhajda Szilárd a naplójában így számolt be arról, hogy volt egy pillanat, amikor másodperceken múlt az életük: "Hirtelen robbanásszerű, szörnyű morajlás ijesztette meg a csapatot: felpillantva azt látom, hogy

Meglepődöttségemben olyan érzésem volt, mintha lassított felvételt látnék: Ang Pasang üvöltve rohant fel a jégfolyosó oldalán. Mögötte én, azonnal visszafelé, rákiáltva Dávidra és Phembára – csupán néhány másodperc volt az egész. Az alattunk kanyarodó jégfal takarásába érve behúzott nyakkal lihegtünk – amilyen gyorsan jött, úgy el is némult a veszedelem: elzúgott mellettünk a jégtömbök sebes folyama, mi pedig fulladozva kérdeztük egymást, mindenki jól van-e."

Nem sokkal később Klein és Suhajda úgy döntött, nem harcol az elemekkel, inkább visszatér az egyes, majd onnan az alaptáborba. "Az első akklimatizációs körünk – igaz, csonkára sikerült – de eredményesen lezárult" – fogalmazott Klein.

Másnap ismét nekiveselkedtek, ekkor már sikerült felérniük a 6490 méteren lévő kettes táborba. Az Origo úgy értesült, hogy a tervek szerint több napot is ott töltenek, az idő fent jelenleg elfogadható, és nincs nagy tumultus a táborban.

A Fókusznak így mesélt a két magyar mászó a hegyen történtekről (a jobb alsó nyílra kattintva teljes képernyőre teheti a videót):