Vágólapra másolva!
Vajon mi volt a titka Gégény Viktornak és társának a csónakospergető-vébén, ahol a profikat is megelőzve a dobogóig jutott? Hogy megtudjuk, a filozófiatanár végzettségű horgászbajnokkal elmentünk egy Borsod megyei bányatóra, ahol a pocsék idő ellenére is sikerült szép halakat fognunk.

Csónakba huppanunk, és már megyünk is a bányató közepe felé. A vízmélység elérheti akár a 14,5 métert is, így itt elég helyük van a halaknak ahhoz, hogy elbújjanak, az időjárás is rossz, közeleg felénk egy óriási esőfelhő, a légnyomás nő, ez nem sok jót sejtet. Vajon elég lesz ez a 4-5 óra ahhoz, hogy végül egy szép hallal fotózkodhassunk?

Ennél sokkal nehezebb feladatot is megoldott már Gégény Viktor,

az eredményei alapján Magyarország jelenlegi egyik, ha nem a legjobb pergetőhorgásza, aki az élete felét feltette a sportágra. Hogy miért nem az egészet? A körülmények itthon olyanok, hogy profi szinten a pergetést lehetetlen művelni. Nem így az oroszoknál, ukránoknál, az ottani csúcspergetők - mivel ott a pergetőpiac és -kultúra kellően nagy és támogatott - meg tudnak élni a szenvedélyükből. Viktor viszont délutánonként mint nevelőtanár dolgozik - családja van, két kisgyereke.

Mint kiderült, nem csak pontyozni érdemes a Carp&Carp bányatavon Forrás: carp-carp.hu

Közben pedig, amikor akad egy kis szabadideje, akkor irány a vízpart - nem véletlenül él Tokajban, ahol két folyóra, a Tiszára és a Bodrogra is bármikor lemehet. Az apját pontykirálynak nevezték.

A nádi pontyozás szerelmese volt, nála gyorsabban nem sokan tudtak erre a nemes halra horgászni.

Eleinte Viktor is a békés halakat kergette, megtanulta a finomszerelékes horgászat fortélyait - versenyeken is indult -, majd hamar rájött, hogy ő csakis a pergetésben tudja kiélni magát. Semmivel nem összehasonlítható adrenalinfröccsöt jelent számára (is), amikor érzi, hogy sikerült a rablóhalat becsapnia a műcsalijával, több ezer, tízezer ragadozó megfogása után is ugyanúgy hajtja a vágy.

Papírformát borított a körforgó villantó

Viktor a szabad délelőttjein, ha épp nem egy világversenyre készül vagy épp nem cikket ír valamelyik szaklapba, akkor vendéghorgászokat fogad. Aki szeretne kicsit belekóstolni a pergetésbe, az együtt dobálhat a világ harmadik legjobbjával. Igen, a világ harmadik legjobbjával. Tavalyelőtt történt, hogy - mint egyszerű vendéghorgász - Bosánszky Péter bejelentkezett hozzá, és dobálni kezdtek a csónakból. A tanulni vágyó vendég gondolt egyet, és körforgó villantóval sorra fogni kezdte a csukákat - egyszerűsége miatt Viktor ritkán választja ezt a műcsalit -, de a kialakult házi csukafogó versenyben Péter 5-1-re is elhúzott. Ekkor Viktor is előkapott egy körforgót, a verseny vége 8-8 lett, a felek kiegyeztek egy döntetlenben. Bosánszky Péter

vendégként szállt be, és szinte vb-indulóként szállt ki a csónakból.

Végül ő volt az, akivel Gégény Viktor elindult a csónakospergető-világbajnokságon.

Egy ilyen műcsalikészletnek komoly értéke van Forrás: Juha Pál / Origo

Ami pedig tavaly Írországban történt, az minden képzeletet felülmúlt. Míg a nagy favoritok hosszú hónapokat tölthettek el a versenypályán, a magyar párosnak - idő és pénz hiányában - pár napja volt csak arra, hogy feltérképezze a Lough Ree tó lehetőségeit. Viktor azonban az óriási kiterjedésű vízterületen kiszúrt egy öblöt, úgy sejtette, ott akár jó halak is lehetnek, és a választása annyira jól sikerült, hogy a magyar kettős végül - mindössze egy ponttal lemaradva az első helyezett mögött - bronzérmes lett.

Összesen 28 halat fogtak.

A nonstop pergetéssel foglalkozó, tulajdonképpen profinak mondható vetélytársak csak lestek. Saját készítésű, a Bodrogon tesztelt csalival sikerült a dobogóra kerülniük.

Ez a süllő kirázta a csalit

Amint ezt meséli, a bányatavon dobok egy nagyot a vertikális csalimmal, amikor Viktor kiált egyet: "Most ránts be!" A pulzusunk felszökken 120-ra, és csak annyit látunk, hogy egy 60 centi körüli, szépségesen aranyló testű süllő elkapja a csalit, majd kirázza a szájából. A polarizált szemüveggel minden pillanat tökéletesen látható, hiába volt négy méter mélyen a ragadozó.

- mondja Viktor, mintha csak az ő kezében lett volna a bot.

"Nem baj, legközelebb majd sikerül" - mondjuk egymásnak, majd előkerülnek az esőkabátok, megjött az égi áldás, óriási szemekkel támad. A lelkesedésünk nem hagy alább, én főleg akkor kezdek bizakodó lenni, amikor Viktor azt mondja: szerinte

nemsokára minden adott lesz ahhoz, hogy csukákat fogjunk.

A part szélén kishal-rajokat látunk, és néhány olyan rablást, mintha egy-egy szikla csobbanna a vízbe.

Amikor menekülni próbál a csuka Forrás: Juha Pál / Origo

Irány a szélvíz, a csalik cserélgetésének pedig vége, Viktor előveszi azt a gumiból készült halimitációt, amely szerinte - várhatóan - működni fog ezen a tavon, ebben az időben.

Közben feltűnik a nádas előtt egy csodaszép koi ponty, őt követi a társa, majd látjuk, hogy legalább tízen vannak, saccra úgy 10-15 kiló közöttiek. Mint később Szabó Ernő tógazdától megtudtuk, a faházból horgászók nem hitték el neki, hogy ilyen szép halak is vannak a vízben. Lehet, hogy 150 méteres távdobás helyett az ívásra készülő pontyokat láb mellett, a nádnál kellett volna keresniük? Végül megfogadták a tanácsokat, és több, komoly pontyot is akasztani tudtak, nem véletlenül Carp&Carp, azaz ponty és ponty a bányató neve.

Mi viszont pergettünk. A csodálatos süllő szökése után

már csak egy hiányérzetünk volt, hogy még nem halszagú a kezünk.

Figyelem, Viktor hogyan dob, de nem titkolja ő sem, hogy mi a nyerő taktikája. "Dobd nagyon közel a part széléhez, az sem baj, ha beakadsz, bár ezzel a rejtett horoggal erre kevés az esély." Nézem a kezét, megvárja, míg a csali leér a fenékre, majd kettőt teker gyorsan, aztán egy pillanatra megállítja a hajtókart, majd újra két tekerés. Ahogy a műhal fellibben a vízben, tényleg olyan, mintha menekülne. Ez a csukákat úgy felhúzza, hogy azonnal fel akarják falni a halat, ebben az esetben a műcsalival tennék ezt.

Megvan az első! Forrás: Juha Pál / Origo

És már görbül is a botja, röpke fárasztás után, szakszerűen közel tereli a jó másfél kilós csukát a csónakhoz, majd egy óriás merítőszákban pihenhet a hal.

Gyors horogszabadítás és pár fotó után vidáman tovaúszik a csuka, mi pedig dobálunk tovább. Én néha pontatlanul dobok, néha úgy fordulok a csónakban, hogy a hullámokkal talán meg is zavarom a halakat, de társam nem türelmetlen, nyugodt hangon mondja, hogy mire kell figyelni, ha eredményes szeretnék lenni.

Aztán én is megkapom Viktor csodacsaliját, és kisvártatva érzem, hogy nekem is sikerült akasztanom egy, az övéhez hasonló méretű csukát, amelynek

kedve szottyant a csónak alatt is úszni egy kört.

A botot függőlegesen a vízbe tartva, laza fékkel várom, hogy kiszórakozza magát a hal, majd ismét jön a szákolás, fotózás, visszaengedés menete.

Én ezzel minden puskaporomat ellőttem, Viktor még fog két féltenyérnyi sügért is, aztán jön a nap hala, egy jó 70 centis csuka, végül pedig egy - ezen a tavon - átlagos méretűvel zárjuk a pecát.

A nap legszebb csukája Forrás: Juha Pál / Origo

Viktor kissé fáradtnak tűnik, mint mondja, egy napja még a szlovákiai Trout Union Kupán pergetett, ahol ismét kiderült, hogy a magyarok valamit konyíthatnak ehhez a sportághoz. Az egyik magyar négyes úgy végzett az élen, hogy volt olyan, aki csak a versenyre készülődés jegyében fogott először pisztrángot. A pisztrángfogásban papíron verhetetlen szlovákok, csehek és oroszok nem is tudtak mást tenni, minthogy gratuláljanak a magyaroknak.

És hogy mit hoz a folytatás a vb-bronzérmes számára?

Délután négytől irány a kollégium, közben pedig már készül a pergető- és a műlegyező vb-re is. A pergetés mellett ugyanis még ahhoz is megvan a tehetsége, hogy műlegyezésben is a legjobbak közt legyen Magyarországon. A jövőben pedig, csak hogy teljes legyen a spektrum, horgászvezetőként a nagy harcsák megfogását oktatja majd - de ez már egy másik történet.