Vágólapra másolva!

A General Motors Place-t megtöltő 18 422 néző azt látta, hogy Dan Cloutier, a Canucks kapusa a hálója felé tartó első három lövésből kettőt beenged. Hideg zuhany. Utána a lett Peter Skudra állt a helyére, ő a további 25-ből négyet nem tudott megfogni, s bár a másik oldalon Dominik Hasek is négyszer kapitulált, a 4-6 a vendégek továbbjutását jelentette - azok után, hogy az első két mérkőzését elveszítették, s a további négyből hármat idegenben nyertek. A detroiti nagyágyúk közül nem csak Brett Hull "sült el": a 41 éves Igor Larionov egy gólt és három gólpasszt, a 40 éves Chris Chelios négy gólpasszt jegyzett. Nicklas Lidström és Hull második harmadbeli találatait mindössze 30 másodperc választotta el, és mindkettő emberhátrányból született. A Vancouverben a kanadai olimpiai bajnok Ed Jovanovski egy gólt és két gólpasszt hozott össze. A Detroit legutóbb tíz éve jutott tovább 2-0-s hátrányból.

A bajnok Colorado a Staples Centerben 3-1-re kikapott a Kingstől, de úgy, hogy Peter Forsberg, a csapat legjobbja nem tudott játszani: az egy éves kényszerszünet után visszatért svéd centert annyira meggyötörték a "Királyok" az előző meccsen, hogy alig tudott lábra állni. Ki is volt akadva Bob Hartley, a vendégek edzője, aki szerint Andy Murray, a Kings szakvezetője utasítást adott játékosainak Forsberg "kiiktatására".

A két remek kapus külön párharcát megint Felix Potvin nyerte Patrick Roy-val szemben: előbbi 24 lövésből csak egyet engedett be, utóbbi 20-ból hármat. Az utolsó meccs hétfőn lesz a denveri Pepsi Centerben, ahol tavaly 5-1-re nyert a Colorado az akkori sorsdöntő összecsapáson.

A bostoni Fleet Centerben Jose Theodore, a Montreal kapusa a nagy elődöt, Jacques Plante-ot idézte, amikor 43 lövést hárított a Bruins ellen, s csak egyet engedett be. A másik oldalon Byron Dafoe-nak csupán 13-szor kellett közbeavatkoznia, de kétszer nem sikerült neki. A Canadiens játékosai ezzel a győzelemmel kedveskedtek agyrázkódást szenvedett cseh csillaguknak, Richard Zedniknek, aki a sorozat első négy meccsén négy gólt és ugyanannyi gólpasszt jegyzett, ám a negyedik összecsapás utolsó perceiben Kyle McLaren, a Bruins "verőembere" súlyos sérülést okozott neki. A 21 éves Zedniket már kiengedték a kórházból, s ha a Montreal továbbjut, akkor a következő körben már csatlakozhat társaihoz.

A Carolina Hurricanes legutóbb 16 éve tudott playoff-párharcot nyerni, csak akkor még Hartford Whalersnek hívták a csapatot. S a gólt az a Ron Francis ütötte, aki ma már 39 éves, és tizenhat éve ott játszott a Bálnavadászoknál. Francis mellett Kevin Weekes remekelt, aki mind a 32 lövést megfogta a Hurricanes kapujában. Paul Maurice óriásit húzott, a sorozat negyedik és ötödik meccsén a bizonytalankodó Arturs Irbe helyén a 27 éves Weekes-t védette, aki életében nem kezdett még NHL-meccsen. A fekete bőrű kapus meghálálta a bizalmat, és a két utolsó összecsapáson 74 lövésből 72-t hárított.

Eredmények:
Boston Bruins - Montreal Canadiens 1-2 (Az állás 2-3)
gól:
Szamszonov, illetve lindsay, Petrov

New Jersey Devils - Carolina Hurricanes 0-1 (A végeredmény 2-4)
gól:
Francis

Los Angeles Kings - Colorado Avalanche 3-1 (Az állás 3-3)
gól:
Allison, Chartrand, Smolinski, ill. Hahl

Vancouver Canucks - Detroit Red Wings 4-6 (A végeredmény 2-4)
gól:
Cooke, Jovanovski, H. Sedin 2, ill. Holmstrom, Hull 3, Larionov, Lidstrom

A playoff állása (dőlt betűvel a már továbbjutott csapatok):
Kelet:
Boston Bruins - Montreal Canadiens 2-3
Toronto Maple Leafs - New York Islanders 3-2
Carolina Hurricanes - New Jersey Devils 4:2
Philadelphia Flyers - Ottawa Senators 1-4

Nyugat:
Detroit Red Wings - Vancouver Canucks 4-2
St. Louis Blues - Chicago Blackhawks 4-1
San Jose Sharks - Phoenix Coyotes 4-1
Colorado Avalanche - Los Angeles Kings 3-3

Ch. Gáll András