Vágólapra másolva!

A Raptors nem hajlandó kipottyanni a playoffból. Pedig minden mentsége meglenne Lenny Wilkens csapatának a törölköző bedobására. A február elejei All-Star szünet után szériában 13 meccset bukott a csapat, aztán elveszítette Vince Cartert az egész szezonra, végül - miután óriási hajrával talpra állt, és besurrant a playoffba - 2-0-s hátrányba került a Detroittal szemben. Ám most már 2-2 az állás, és ugyanúgy egy meccs az élet a Pistonsnak is, mint a kanadaiaknak. A döntő összecsapás csütörtökön lesz Detroitban, s a Toronto csapatában jóval több az olyan rutinos kosaras, akik helyt álltak már ilyen feszült helyzetekben.

A Delta Center 19911 nézője könnyen lehet, hogy utoljára látta a playoffban John Stocktont és Karl Malone-t, a hazaiak összesen 79 éves duóját. A csapat 91-86-ra kikapott a Kingstől, s ezzel az alapszakasz győztese 3-1-es összesítéssel bejutott a második körbe, ahol a Dallas Mavericksszel találkozik. 89 másodperccel a vége előtt, 84-81-es vendégvezetésnél Vlade Divac - két másodperccel a támadóidő lejárta előtt - bevert egy távoli triplát, ezzel megtörve a hazaiakat. Éppen Divac volt az, aki az első meccs után azt mondta, vége a Jazznak - mire az "öregek" összeszedték magukat, és az Arco Arenában kiegyenlítettek. Ám mindez csak egyszeri fellángolásnak bizonyult.

Kihirdették az All-Rokie Teamet, a legjobb újoncokból verbuvált csapatot. Ebben két memphisi, az év újoncának megválasztott spanyol Pau Gasol, illetve Shane Battier vezeti a névsort, de ott van az orosz Andrej Kirilenko is a Utah Jazzből, valamint Tony Parker (San Antonio) és Jason Richardson (Golden State).

Eredmények:
Toronto Raptors - Detroit Pistons 89-83 (az állás 2-2)
Legjobb dobók: Mo. Peterson 20, K. Clark 19 (16 lepattanó), A. Williams 15, A. Davis 10, illetve Atkins 20, Stackhouse 15, Williamson 14, J. Barry 12, C. Robinson 11

Utah Jazz -Sacramento Kings 86-91 (a végeredmény 1-3)
Ld.: Malone 14, Stockton 12 (9 assziszt), Marshall 11 (9 lepattanó), Kirilenko 10, ill. Stojakovic 30 (9/13 mezőnyből, 4/6 tripla, 8/9 büntető), Webber 23 (9 lepattanó, 2 assziszt, 4 szerzett labda, 3 blokk), Christie 12

Ch. Gáll András

Korábban:

Nyolc között a Lakers és a Mavericks