Vágólapra másolva!

Fotó: EPA
Fotó: EPA
O'Nealt a New Jersey három centere próbálta feltartóztatni, egyaránt sikertelenül

Pedig ezúttal nem lépett feltett kézzel a parkettre a vendégcsapat, az első negyed után "csak" 27-21 volt az állás - szemben az első meccsen regisztrált 29-14-gyel, félidőben is csak hat ponttal (49-43) vezetett a Lakers, és a negyedik negyedben megint feljött a vendégcsapat hat pontra (81-75) egy Kerry Kittles-triplával, de mindhiába, ha a hazaiak egy 26-3-as rohammal fejezték be a meccset, egyszersmind végezték ki ellenfelüket.

"Töredelmesen be kell vallanom, eddig még nem találtam meg a gyógyszert a Shaq-kórra" - jelentette ki Byron Scott, a Nets mestere a sajtóértekezleten. Pedig Scott nem akárki: a nyolcvanas években négy Lakers-diadalnak is részese volt, s utolsó játékosévében, az 1996-1997-es szezonban együtt játszott O'Neallel.

"Még nem csináltunk semmi különöset, csak hoztuk a szervánkat" - próbálta tompítani az eddigi összecsapások egyoldalúságát Phil Jackson, a Lakers mestere, arra célozva, hogy a hazai meccseken úgyszólván kötelező a győzelem. Most átköltözik az "utazó cirkusz" East Rutherfordba, azaz New Jersey államba, oda, ahol 30 éve az az ember született (a szomszédos Newarkban), aki a legtöbb kárt tette eddig a Nets csapatában: Shaquille O'Neal.

A 216 centis, hivatalosan 143, valójában 162 kilós mamut ezúttal 40 pontot, 12 lepattanót és 8 asszisztot jegyzett, a döntő két meccsén 38 pont és 14 lepattanó az átlaga. A Nets "háromfejű centere" (Todd MacCulloch, Aaron Williams és Jason Collins) semmit sem tudott kezdeni az emberheggyel, aki szédületesen dobta a büntetőket is: 14-ből 12-t értékesített!

Kobe Bryant megdobta a maga 24 pontját, Robert Horry, a döntő-specialista pedig 43 percnyi játékkal 9 pontot, 10 lepattanót, 4 asszisztot, továbbá 3-3 labdaszerzést és blokkot jegyzett. A vendégek 34,9, a hazaiak 50 százalékkal céloztak a mezőnyből...

Legutóbb a Chicago Bulls tudott triplázni (1996-1998), úgy néz ki, senki és semmi sem állíthatja meg a Lakerst, hogy Phil Jackson korábbi csapata nyomába lépjen, mint az NBA legújabb dinasztiája.

Eredmény:
Los Angeles Lakers - New Jersey Nets 106-83 (27-21, 22-22, 28-18, 29-22)
STAPLES Center, 18997 néző
Lakers: Fox (10), Horry (9), S. O'Neal (40), Bryant (24), Fisher (12). Csere: Walker (-), Shaw (5), Hunter (-), George (6), Madsen (-).
Nets: Martin (6), Van Horn (9), Macculoch (2), Kittles (23), Kidd (17). Csere: Jefferson (10), A. Williams (4), Harris (2), Johnson (4), Collins (6), Scalabrine (-), Marshall (-).
Legjobb lepattanózók: S. O'Neal 12, Horry 10, ill. Kidd 9, Van Horn 8
Legjobb gólpasszadók: S. O'Neal 8, ill Kidd 9, Van Horn 8

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a Lakers javára.

Ch. Gáll András

Korábban:

Vezet a Lakers

Fórum: