Vágólapra másolva!

A bajnok Los Angeles Sparks centere 28 perc alatt 18 pontot, 14 lepattanót és 4 blokkot produkált, tavaly 20 pontot és 9 lepattanót termelt.

Leslie a szombati edzésen több alkalommal is látványosan zsákolt, vasárnap, az "éles" meccsen azonban egyszer sem húzta a gyűrűbe a labdát. Viszont így is remekelt, ami jó részt annak tudható be, hogy előzőleg felidegesítették egy-két nyilatkozattal.

"Mindenki arról beszélt, hogy az új hullám képviselői, Sue Bird és Tamika Catchings majd szépen leváltják a veteránokat, vagyis engem, Sheryl Swoopest és a többieket. Ez nagyon vicces. Attól, hogy jelentkezik egy-két tehetséges újonc, még nem kell azt hinni, hogy minket már temethetnek" - mondta Leslie.

Michael Cooper csapatában - az egykori Lakers-sztár, jelenleg a bajnok Sparks edzője dirigálta Nyugat csapatát - egy másik rutinos kosaras, a houstoni Tina Thompson volt a legeredményesebb 20 pontjával, ami All-Star meccs-csúcsbeállítás. Jól játszott még - ugyancsak Nyugat együttesében - a legnagyobb tehetségnek tartott 196 centis ausztrál center, Lauren Jackson, aki 15 pontot és 6 lepattanót szerzett.

WNBA All-Star mérkőzés:
Nyugat - Kelet 81-76 (40-40)
Washington, 19487 néző
Nyugat: Swoopes (11), Thompson (20), Leslie (18), Penicheiro (2), Bird (2). csere: K. Smith (4), Dixon (5), Jackson (15), Goodson (-), Mabika (2), Ferdinand (2).
Kelet: Catchings (12), Stinson (9), Phillips (4), Weatherspoon (4), Staley (4) csere: Sales (9), Sam (7), S. Johnson (6), Sutton-Brown (9), Taylor (9), Dales-Schuman (3).

Ch. Gáll András