Vágólapra másolva!

A 30 éves, 195 centis játékos az első félidő befejezése előtt 4 perc 44 másodperccel gyors indítást kapott Latasha Byearstől, és senkitől sem zavartatva, fél kézzel bezsákolta a labdát. A hatodik éve működő WNBA történetében ez volt az első eset, hogy valaki éles meccsen zsákolt.

A meccset különben 83-72-re elveszítette a Sparks, de ebben az esetben ez senkit sem érdekelt. Leslie 13 ponttal és 8 lepattanóval fejezte be a meccset. Néhány héttel ezelőtt, a WNBA All-Star mérkőzés előtt, a bemelegítés során már háromszor is zsákolt a Los Angeles-i center, de a mérkőzésen nem volt alkalma, hogy bemutassa tudományát.

Az első nő, aki bármilyen kosárlabda-mérkőzésen a gyűrűbe húzta a labdát, Georgeann Wells volt. A West Virginia University 201 centis játékosa 1984. december 21-én vitte véghez a történelmi mutatványt, majd később háromszor megismétlete, mindannyiszor NCAA-mérkőzésen, azaz főiskolai összecsapáson. A második zsákoló hölgy a North Carolina Egyetem játékosa, Charlotte Smith volt 1994-ben, s ebben az az érdekes, hogy Smith kisasszony mindössze 183 centi magas! Michelle Snow, a Houston Comets 195 centis újonca még egyetemista korában, a Tennesse játékosaként három ízben zsákolt hivatalos mérkőzésen. A gyűrű hivatalos magassága 10 láb, azaz 305 centiméter.

Sheryl Millerről - Reggie Miller nővéréről - az a legenda járta a nyolcvanas évek derekán, hogy ő is tudott zsákolni, jóllehet csupán 184 centi magas volt. A hetvenes évek elején - bár mérkőzésen nem nyert bizonyítást - többen eskü alatt vallották, hogy Molnár Ágnes, a legendás "Maca", a KSI 178 centis (!) üdvöskéje is képes a gyűrűbe húzni a labdát.

Ch. Gáll András