Vágólapra másolva!

A másik keleti meglepetéscsapat, a Boston Bruins is felvéste hetedik idei sikerét a botladozó New York Rangers ellen. A Philadelphia és a St. Louis is nyert, utóbbi a legkevesebb pontot veszítette eddig a mezőnyben: 7 győzelem, 1-1 vereség és döntetlen a mérlege, a Phillyé 8, 1, 2. A Flyers iszonyatos fölényben játszott a Washington ellen, 45:11 volt a kapura lövések aránya, de Sebastien Charpentier, az újonc fővárosi kapus szinte mindent védett élete ötödik NHL-meccsén. Az új edző, Ken Hitchcock eddig remekül dirigálja a Repülőket.

A Blues hetet nyert zsinórban, azok után, hogy a szezon nyitányán kikapott, majd utána csinált egy döntetlent. A New York Islanders csapatában április 26. óta először lépett jégre az akkor térdszalag-szakadást szenvedett olimpiai bajnok csatár, Michael Peca. Ő állt az első Islanders-sor tengelyében a kezdő bedobásnál, de az első csere, 37 másodperc leteltével többé nem jött vissza.

A Colorado ugyan csak döntetlent játszott a Calgaryvel - most szerepelt először régi csapata ellen Chris Drury, a Flames centere -, ám Joe Sakic két gólt és egy gólpasszt, Peter Forsberg egy gólt és három asszisztot jegyzett a hazaiaknál. A csapatkapitány Sakic utóbbi hét meccsén nyolcszor talált a hálóba.

Eredmények:
Pittsburgh Penguins - Tampa Bay Lightning 5-3 (2-0, 0-1, 3-2)
gól:
Kovaljov 2, Hrdina, Manderville, Lemieux, illetve Prospal, St. Louis 2

New Jersey Devils - Chicago Blackhawks 5-1 (3-0, 0-1, 2-0)
gól:
Langenbrunner 2, Elias, Nieuwendyk, Pandolfo, ill. Odelein

Boston Bruins - New York Rangers 3-2 (0-1, 0-1, 3-0)
gól:
Berard, Brown, Thornton, ill. Messier, Murray

New York Islanders - St. Louis Blues 1-6 (0-0, 0-3, 1-3)
gól:
Blake, ill. Boguniecki, Drake, Mellanby, Rucinsky, Salvador, Stillman

Ottawa Senators - Detroit Pistons 5-2 (1-1, 2-0, 2-1)
gól:
Arvedson, Schastlivy, Van Allen, White, Smyth, ill. Hull, Zetterberg

Philadelphia Flyers -Washington 2-1 (0-0, 2-0, 0-1)
gól:
Seidenberg, Primeau, ill. Jagr

Toronto Maple Leafs - Montreal Canadiens 2-5 (0-1, 2-2, 0-3)
gól:
McCabe, Renberg, ill. Petrov 2, Zednik 2, Markov

Florida Panthers - Atlanta Thrashers 1-3 (0-0, 1-1, 0-2)
gól:
V.Bure, ill. Hrkac, Kaberle, Kovalcsuk

Minnesota Wild - Vancouver Canucks 2-4 (2-3, 0-0, 0-1)
gól:
Gaborik, Ronning, ill. Bertuzzi, Jovanovski, Letowski, Näslund

Calgary Flames - Colorado Avalanche 4-4 (1-2, 1-0, 2-2, 0-0)
gól: Gelinas 2, Conroy, Leopold, ill. Sakic 2, Forsberg, Hejduk

Los Angeles Kings - Nashville Predators 6-5 (1-2, 2-0, 2-3, 1-0)
gól:
Deadmarsh 2, Modry 2, Frolov 2, ill. Legwand 2, Johansson, Orszagh, Hall

Az NHL legjobb pontszerzői:

név csapatmeccsgól gólp. p.
1.Mario LemieuxPittsburgh1172027
2.Martin St. LouisTampa129918
3.Alekszej KovaljovPittsburgh1110818
4.Alekszandr MogilnijToronto1251116
5.Alekszej MorozovPittsburgh117916
6.Marian GaborikMinnesota127916
7.Mats SundinToronto126915
8.Joe SakicColorado119615
9.Mike ModanoDallas125914
10.Jaromir JagrWashington127714