Társoldalunk:

Pippen és Jordan először egymás ellen

Houstonban megszakadt a bajnoki címre esélyes Sacramento Kings hatos nyerő sorozata, egyszersmind kilenc, egymást követő vereség után először tudott győzni a Királyok ellen a texasi gárda, 103-96-ra, Jao Mingnek a hajrá perceiben szerzett hat pontjának köszönhetően. A 225 centis kínai center mellett Steve Francis 32 pontja is rendegeteget nyomott a latban. Az egykori chicagói sikerduó, Michael Jordan és Scottie Pippen útjai régen kettéváltak, Pippen Portlandje most simán leverte MJ Washingtonját.

A kedd szenzációja mégis a Lakers oaklandi veresége, mellyel a legutóbbi három év bajnoka ismét visszazuhant a Csendes-óceáni csoport utolsó helyére, holtversenyben mostani legyőzőjével (9/14). Pedig Shaquille O'Nealék megint egy hihetetlen visszakapaszkodással próbálkoztak, 11 ponttal is vezetett a Warriors a negyedik negyedben, de később Phil Jackson tanítványai hátrányukat nyolc, megszakítás nélküli ponttal egypontosra faragták, de az utolsó 2 perc 19 másodpercben mezőnyből képtelenek voltak a kosárba találni. 10.7 másodperccel a lefújás előtt egy támadó fault megpecsételte a vendégek sorsát. Shaq 36 pontjával idei legjobb teljesítményét nyújtotta - büntetőből is 12/18 volt a mérlege, ami tőle remek -, de a triplák tekintetében óriási volt a különbség a két csapat között: a hazaiak 13-ból nyolcat, a vendégek 21-ből csak hatot értékesítettek.

A sportág történetének legsikeresebb kettőse vitán felül Michael Jordan és Scottie Pippen. Ők ketten együtt hat világbajnoki címet nyertek a kilencvenes években a Chicago Bullss együttesével, s az 1992-es első Dream Teamben is csapattársak voltak. Az 1997/1998-as szezon után - egészen pontosan az 1998. június 14-én a Salt Lake City-i Delta Centerben a döntőn a Utah Jazz felett aratott diadalt követően -  azonban szétváltak útjaik, Jordan előbb visszavonult, majd tavaly a Washington Wizardsban kezdte újra, "Pip" útja pedig Houstonon keresztül Portlandbe vezetett.

Kedden este először találkozott egymással ellenfélként a két legendás kosaras - Pippen már elmúlt 37 éves, Jordan pedig 40 lesz februárban -, s ezúttal Pippen és a 'Blazers bizonyult jobbnak. Scottie 14 pontot dobott 6/7-es remek mezőnymutatóval, emellett leszedett hét lepattanót, adott öt gólpasszt, ellopott két labdát és blokkolt egy dobást - mindössze 27 percnyi játékkal -, de Jordan sem játszott rosszul: ugyancsak 14 pontig jutott (6/10) 29 perc alatt, s volt öt lepattanója is. A Wizards vesztét az okozta, hogy mind a tizenkét tripláját elrontotta.

"Feldobottabb voltam a szokottnál, tudtam, hogy jól kell játszanom, s azt hiszem, sikerült is. Michael jelenléte nyilvánvalóan ösztönzést jelentett" - mondta Pippen a meccs után.

A Memphis első idegenbeli győzelmét aratta - Miamiban -, mióta a 70 éves Hubie Brown, az NBA legöregebb edzője átvette az irányítást a Grizzliesnél, 4/10 a csapat mérlege. Az újonc Drew Gooden 25, Person és Gasol 24-24 pontot szerzett.

A Knicks idei legjobb játékával verte a Seattle-t, s a Bulls is legjobb teljesítményét nyújtotta ebben a szezonban - az áldozat az öt nap leforgása alatt negyedik meccsét játszó, holtfáradt Orlando Magic volt. Nem beszélve arról, hogy a vendégek nélkülözték a bokáját fájlaló Grant Hillt és a fájós hátú Horace Grantet.

A Dallas legázolta a Clipperst, 19/2-re javította mérlegét - amely messze a legjobb az NBA-ben -, még úgy is, hogy a sérült Adrian Griffin nem játszott, Dirk Nowitzki, a csapat legjobbja pedig kilenc perc után kificamította a bokáját, s már nem is tért vissza a pályára. Ott volt viszont Nick van Exel, aki 24 pontot - ezen beül 10-ből 6 triplát - dobott, s mióta beállt a csapatba, 12 meccsen 14,6 pont az átlaga, triplából pedig 46%, azaz 67-ből 31. Kiváló!

Eredmények:
Houston Rockets - Sacramento Kings 103-96
Legjobb dobók: Francis 32, Jao Ming 17 (15 lepattanó, 4 blokk), Mobley 14, E. Griffin 13, illetve Webber 30, B. Jackson 27, Jim Jackson és Clark 10-10

Washington Wizards - Portland Trailblazers 79-98
Ld.: Hughes 17 (11 lep.), Jordan és Stackhouse 14-14, Laettner 10, ill. Pippen és D. Anderson 14-14, R. Wallace 13, Wells 12, Patterson és D. Davis 10-10 (utóbbi 11 lep.)

Miami Heat - Memphis Grizzlies 96-107
Ld.: Gooden 25, Gasol és Person 2-24, L. Wright 15, ill. E. Jones 33, E. House 15

New York Knicks - Seattle Supersonics 97-80
Ld.: Houston 25, Kurt Thomas 22, Eisley és Ward 12-12, ill. Payton 20, Radmanovic 17, B. Barry és D. Mason 12-12

Golden State Warriors - Los Angeles Lakers 106-102
Ld.: Arenas 26, J. Richardson 25, Jamison 17, Boykins 14, Fortson 10, ill. Sh. O'Neal 36 (11 lep.), Bryant 19 (14 assziszt), Horry 16, Fisher 13

Dallas Mavericks - Los Angeles Clippers 122-95
Ld.: Finley és Van Exel 24-24, Nash 17, Bradley 13 (11 lep., 4 bl.), P. Jones 11, ill. Brand 20 (10 lep.), Q. Richardson 16 (10 lep.), Wilcox 10

Chicago Bulls - Orlando Magic 107-87
Ld.: J. Rose 28, D. Marshall és Fizer 15-15, Jay Williams 13, Crawford 12, ill. McGrady 26 (10 lep.), Garrity 17, M. Miller 16

Ch. Gáll András

KAPCSOLÓDÓ CIKK