Vágólapra másolva!

Shaq 35 pontot dobott (14/18) és 10 lepattanót szerzett, három hét után bírt két egymás utáni mérkőzésén is győzni a Los Angeles Lakers. A címvédő egy nappal korábban a Denver Nuggets otthonában diadalmaskodott, ezúttal pedig a Toronto Raptors ellen nyert könnyen, saját közönség előtt. A vendégek sorozatban hatodik vereségüket szenvedték el, legutóbbi tizennégy találkozójukon mindössze kétszer sikerült győzniük.

A Houston nem akármilyen körülmények közepette fektette két vállra a New Orleans gárdáját. Rudy Tomjanovich fiai közönségük előtt a harmadik negyedben mindössze negatív klubrekordot érő hét pontra voltak képesek, hogy aztán a záró periódusban viszont 38-at szórjanak. A 24 pontjával legeredményesebb Cuttino Mobley termésének felét ekkor szerezte, Steve Francis is tucatot dobott a 23-ból.

A Rocketsnek egyszer ment hasonlóan gyérül egy negyedben, 1991 novemberében a Lakers ellen. Tomjanovich mester tömjénezte is rendesen együttesét, "odaát" bezzeg nem örültek a hazaiak feltámadásának. Jamal Mashburn 25 pontja is kevésnek bizonyult - negyedszer bukott sorozatban a Hornets, illetve nyolcból hétszer, hogy még siralmasabb legyen a helyzet.

New NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=29977

Clevelandben a csak 20 éves Amare Stoudamire volt a meccs hőse, a helyi szurkolók legnagyobb bánatára. A Suns sérült gólvágóját eredményesen pótló újonc 19 pontig és 13 pattanóig jutott, csak szabálytalanul tudták megállítani, dobálta hát a büntetőket, nem is rosszul (11/15). Egymás után ötödször diadalmaskodott a Phoenix, és tízből kilencszer, jól megy nekik. A Clevelandnek már korántsem, hétből hatot vesztettek, övék a legrosszabb mérleg.

Eredmények:
Cleveland Cavaliers (6-26) - Phoenix Suns (19-11) 84-103 (25-38, 19-20, 23-21, 17-24)
Gund Arena, Cleveland, 9410 néző
Ld.: R. Davis 15 (7 assz.), D. Miles 13, J. Jones 12, illetve Stoudemire 19 (13 lep.), A. Hardaway 16, Jacobsen 14

Houston Rockets (16-13) - New Orleans Hornets (18-14) 97-85 (33-21, 19-22, 7-24, 38-18)
Compaq Center, Houston, 13 651 néző
Ld.: Mobley 24, S. Francis 23, Ming 12, illetve Mashburn 25, B. Davis 14

Los Angeles Lakers (13-19) - Toronto Raptors (8-22) 104-88 (28-20, 30-24, 22-21, 24-23)
Staples Center, Los Angeles, 18 997 néző
Ld.: Sh. O'Neal 35 (10 lep.), R. Fox 15, Bryant 13 (12 assz., 9 lep.), illetve Peterson 18, A. Williams, Hunter 14-14