Társoldalunk:

Alakul az athéni Dream Team-keret

Négy játékost már hivatalosan is megnevezett az Egyesült Államok Kosárlabda Szövetsége az olimpiára készülő együttesből, így Ray Allen, Tim Duncan, Jason Kidd és Tracy McGrady biztosan ott lesz az augusztusi selejtezőn, s remélhetőleg az athéni viadalon is.

Tízpontos győzelmet aratott a Detroit Pistons csapata az NBA csütörtöki játéknapján. A Richard Hamilton vezette együttes 98-88-ra verte az Orlandót, s sorozatban hatodik győzelmét aratta. Hiába dobott Tracy McGrady, az NBA legeredményesebbje harmincöt pontot, nem segíthetett. Furcsa mérkőzést játszott a Portland és a Boston is, főleg, ami az utolsó öt percet illeti. A hazai együttes ugyanis úgy veszítette el a találkozót 100-92-re, hogy az utolsó pillanatokban a Celtics egy 12-1-es szériát produkált, s megfordította az állást.

Apropó, McGrady!  A klasszist elsők között válogatták be az Egyesült Államok olimpiai válogatottjába. A kosárlabda szövetség ugyanis hivatalossá tette, hogy a csapatnak biztosan tagja a Ray Allen, Tim Duncan, Jason Kidd, Tracy McGrady négyesfogat, s nagy valószínűséggel Kobe Bryant is. Az olimpiai kvalifikációra augusztus 20-31-én kerül sor Puerto Ricóban.

Eredmények:
Detroit Pistons - Orlando Magic 98-88 (26-26, 26-21, 19-15, 27-26)
Ld:
R. Hamilton 29, C. Robinson 18, C. Billups 12,... B. Wallace 7 (18 lep.), illetve T. McGrady 35 (11 lep., 6 assz.), J. Vaughn 16, P. Garrity 14

Portland Trailblazers - Boston Celtics 92-100 (23-39, 20-12, 28-21, 21-28)
Ld.:
R. Wallace 30, D. Anderson 16, D. Davis 14,... S. Pippen 2 (10 lep, 9 assz.), illetve P. Pierce 36, A. Walker 19

KAPCSOLÓDÓ CIKK