Vágólapra másolva!
Senki sem hitt a szemének a Washington Wizards együttesében, amikor Michael Jordan bedagadt, fájós térdével is játékra jelentkezett a Houston elleni fontos összecsapáson, s végül 50 perc alatt 35 pontot szórt, s hosszabbításban 100-98-as sikerre vezette csapatát. A Sacramento zsinórban hatodszor győzte le a Dallast, míg a Lakers hozta az otthoni kötelezőt.

Az emberfia akkor hiszi majd el, hogy Michael Jordan visszavonult, a következő szezonban nem látja a pálya körül őgyelegni minden idők legjobb kosárlabdázóját. A negyvenedik életévét betöltő klasszis jobb térde annyira fájt, hogy úgy tűnt, nem játszhat a Houston Rockets elleni, a rájátszás szempontjából nagyon fontos összecsapáson. Aztán Michael mégiscsak vállalta a játékot pár perccel a találkozó kezdete előtt, s ha már "arra járt", dobott 35 pontot (ebből tizet a ráadásban), s 100-98-as sikerre vezette a Varázslókat.

"Nem tudom, hányan tudtak volna úgy játszani, mint Michael ma este. Főleg, ha valaki látta volna a lábát tegnap este és ma reggel. Teljesen bedagadt. Még Steve Stricker kollégám is azt mondta, nem hiszi, hogy pályára léphet. Erre ötven percet játszott" - álmélkodott a Wizards szakvezetője, Doug Collins.

New NBA Fan Fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Szenzációs mérkőzést vívott egymással a Dallas és a Sacramento is, s zsinórban hatodszor a Kings kerül ki győztesen a párharcból. A kaliforniai együttes idén háromszor és a tavalyi playoffban szintén háromszor nyert, ezúttal hosszabbításban, 126-124-re. A hős szerepét Keon Clark vállalta magára, aki Mike Bibby légpasszát 0,4 másodperccel a ráadás lejárta előtt gyömöszölte a kosárba. A hazaiaknál Dirk Nowitzki harminchat pontot szórt, a győztes együttesben Peja Stojakovic szintén ugyanennyit ért el.

Eredmények:
Washington Wizards - Houston Rockets 100-98 (29-20, 26-15, 19-23, 14-30, 12-10) - hosszabbítás után
Ld.:
M. Jordan 35, (11 lep., 6 assz.), J. Stackhouse 28, T. Lue 12, illetve C. Mobley 24, M. Taylor 23, J. Ming 16 (11 lep.)

Dallas Mavericks - Sacramento Kings 124-126 (21-27, 40-33, 33-34, 24-24, 6-8) - hosszabbítás után
Ld.:
D. Nowitzki 36 (13 lep.), M. Finley 31, N. van Exel 15, S. Nash 14 (10 assz.), illetve P. Stojakovic 36 (10 lep.), M. Bibby 17, B. Jackson 17, C. Webber 16 (10 lep.), K. Clark 12 (11 lep.),... D. Christie 10 (10 lep.)

Los Angeles Lakers - Detroit Pistons 95-85 (25-22, 21-19, 29-28, 20-16)
Ld.:
S. O'Neal 35 (14 lep.), K. Bryant 30, R. Fox 11, illetve C: Williamson 19, R. Hamilton 18.