Vágólapra másolva!
Az NHL leggólerősebb együttese, a Vancouver Canucks ezúttal nem tudott túljárni Roman Cechmanek eszén, s mivel a Flyers háromszor is betalált, megérdemelt philadelphiai siker született. A St. Louis Blues hosszabbításban nyert a Nashville ellen, pedig a szezon során most próbálkozott a legkevesebb kapura lövéssel.

Philadelphiában mindenki a Flyers hokikapusáról, Roman Cechmanekről beszél, aki oroszlánrészt vállalva a győzelemből, nem kapott gólt az NHL leggólerősebb együttesétől, a Vancouver Canuckstól. A találkozót a Philadelphia 3-0-re nyerte, az összes találat (Handzus, Brashear és Somik révén) az első harmadban esett. Cechmanek összesen negyvenegy lövést hárított, s idén már a negyedik shutoutját könyvelhette el, amivel a második helyen utolérte a klub története során összesen 18-szor hibátlanul teljesítő Ron Hextallt. "Tudom, hogy a játékosaink jók, s most már muszáj a legjobbat nyújtanunk, hiszen közel a rájátszás, ami nagyon keménynek ígérkezik" - nyilatkozta a hálóőr.

Idegenben nyert 3-1-re a Tampa Bay Lightning, amely a keleti partról, pontosabban a New York Islanders otthonából rabolta el a pontokat, s ezzel utolérte a tabellán a vendéglátókat. A két gárda jelenleg 71-71 ponttal a Keleti főcsoport hatodik, azaz playoff-szereplést jelentő helyén áll.

NHLhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=42791

A nap egyetlen hosszabbításos találkozóján a St. Louis Blues úgy verte a Nashville Predatorst, hogy a rendes játékidőben egy tizenkét másodperces gólváltáson kívül nem zörrentek meg a ketrecek. A ráadásban aztán jött Papineau, aki a közel két perc egyetlen kapura lövésével el is döntötte a találkozót. A meccs egyébként is inkább gyorskorcsolya-verseny jelleget ölthetett, hiszen a győztes, hazai együttes a 62 perc során mindössze tizenkétszer próbálkozott gólszerzéssel.

Eredmények:
Buffalo Sabres - Washington Capitals 1-2 (0-1, 1-1, 0-0)
gól:
Kotalik (36:44), illetve Halpern 2 (19:28, 38:46)

Carolina Hurricanes - Boston Bruins 2-4 (1-2, 0-1, 1-1)
gól:
Bayda (6:38), Francis (40:15), illetve Murray (1:58), Rolsotn (19:15), Knuble (31:23), Zamuner (57:49)

New York Islanders - Tampa Bay Lightning 1-3 (1-3, 0-0, 0-0)
gól:
J. Blake (8:49), illetve Richards (3:42), St. Louis (15:06), Lecavalier (17:59)

Ottawa Senators - Toronto Maple Leafs 4-1 (0-1, 3-0, 1-0)
gól:
Bonk (26:27), Fisher (28:00), Rachunek (33:13), Redden (48:01), illetve Green (6:02)

Philadelphia Flyers - Vancouver Canucks 3-0 (3-0, 0-0, 0-0)
gól:
Handzus (0:37), Brashear (2:49), Somik (8:23)

Pittsburgh Penguins - Phoenix Coyotes 1-4 (0-0, 0-1, 1-3)
gól:
Lintner (58:07), illetve Doan 2 (23:06, 49:47), Langkow (51:35), Buchberger (59:08)

St. Louis Blues - Nashville Predators 2-1 (1-1, 0-0, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után
gól:
Demitra (6:27), Papineau (61:45), illetve Hartnell (6:15)

Minnesota Wild - New Jersey Devils 3-2 (2-0, 0-2, 1-0)
gól:
Brunette (3:09), Zjuzin (5:47), Mitchell (55:10), illetve Madden (32:23), Friesen (32:42)

Edmonton Oilers - San Jose Sharks 2-1 (1-0, 0-1, 1-0)
gól:
Smyth (5:43), Marchant (54:14), illetve Hannan (28:15)

Los Angeles Kings - Anaheim Mighty Ducks 1-2 (0-0, 0-1, 1-1)
gól:
Palffy (44:37), illetve Oates (20:44), Pahlsson (57:16)