Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag a találkozó végéig kihúzta különösebb botrány nélkül Ron Artest, az Indiana Pacers kosárlabdacsapatának fenegyereke a Boston Celtics elleni keleti rangadón, hogy a végén kicsit dühönghessen. Hiába szerzett ugyanis 18 pontot, s vezette harmincpontos sikerre csapatát, ha eltiltják, nagy problémát jelenhet a Pacersnek. A szezon során már nem először.

Meglepően nagy különbséggel, harminc ponttal, 102-72-re győzött az Indiana Pacers a Boston Celtics ellen az NBA szerdai játéknapjának egyik rangadóján. A Keleti-főcsoport negyedik és ötödik helyezettjének összecsapásán a Jermaine O'Neal (18 pont, 12 lepattanó) és Ron Artest (18 pont) vezette hazaiak, kiegészülve a veterán, 13 pontig jutó Reggie Millerrel simán vették az akadályt, s ezzel a két együttes helyet is cserélt a tabellán. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy Artest ismét botrányt kavarjon, miután a szezon során nyolcadszor ítéltek ellene kirívó szabálytalanságért személyit, amelyért lehet, újabb eltiltás vár a fenegyerekre. Persze minden rosszban van valami jó is, legalábbis Ron szerint: "A lényeg, hogy nem bántottam senkit, boldog vagyok" - nyilatkozta a nem éppen halvéréről elhíresült kosaras.

NBAhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Nehéz meccset veszített a New York Knicks, amely ismét eltávolodott a rájátszást jelentő első nyolc helytől. Az Allan Houston vezette csapat ezúttal New Orleansban kapott ki, a Hornets végül 101-96-tal hozta a kötelezőt. A hazaiaknál Jamal Mashburn 25, Baron Davis 23 találatot jegyezhetett fel, Houston - aki legutóbbi két meccsén 50, illetve 36 pontot szórt - ezúttal "csak" 29-ig jutott.

Eredmények:
Indiana Pacers - Boston Celtics 102-72 (29-13, 24-14, 26-26, 23-19)
Ld.: J. O'Neal 18 (12 lep.), R. Artest 18, R. Miller 13, illetve A. Walker 18, P. Pierce 14

Orlando Magic - Miami Heat 109-93 (32-29, 27-21, 29-26, 21-17)
Ld.: T: McGrady 36, G. Giricek 18, P. Garrity 18, illetve C. Butler 20, B. Grant 17

Toronto Raptors - Atlanta Hawks 87-86 (22-20, 21-26, 20-25, 24-15)
Ld.: V. Carter 27, V. Lenard 13,... J. Williams 8 (10 lep.), illetve J. Terry 23, S. Addur-Rahim 22

New Jersey Nets - Milwaukee Bucks 85-104 (27-24, 20-30, 26-19, 12-31)
Ld.: K. Martin 28 (14 lep.), J. Kidd 17 (9 lep., 9 assz.), R. Jefferson 14 (12 lep.), illetve G. Payton 23, S. Cassell 22, M. Redd 18

Memphis Grizzlies - Cleveland Cavaliers 128-101 (40-22, 26-30, 29-29, 33-20)
Ld.: P. Gasol 28, J. Williams 16 (16 assz.), M. Miller 16, illetve C. Boozer 27 (12 lep.), D. Miles 18, J. Jones 15

New Orleans Hornets - New York Knicks 101-96 (30-30, 25-23, 23-21, 23-22)
Ld.: J. Mashburn 25, B. Davis 23, J. Magloire 17, illetve A. Houston 29, O. Harrington 15, H. Eisley 15

Phoenix Suns - Utah Jazz 86-99 (21-28, 22-16, 21-27, 22-28)
Ld.: S. Marion 22, A. Stoudemire 17 (12 lep.), J. Johnson 16, illetve K. Malone 34, M. Harpring 24, G. Ostertag 13 (14 lep.)

Portland Trailblazers - Houston Rockets 94-83 (25-14, 18-23, 29-29, 22-27)
Ld.: D. Anderson 21, Z. Randolph 14, illetve S. Francis 17, M. Taylor 14

Golden State Warriors - Seattle Supersonics 105-99 (21-27, 32-25, 28-26, 24-21)
Ld.: A. Jamison 28 (12 lep.), J. Richardson 25 (10 lep.), B. Sura 15, illetve B. Berry 23, R. Allen 23, R. Lewis 18

Los Angeles Clippers - Denver Nuggets 91-78 (18-22, 23-12, 25-20, 25-24)
Ld.: W. Zhi-Zhi 21, M. Jaric 13, L. Odom 13, illetve J. Howard 24 , R. White 10