Vágólapra másolva!
Három negyeden keresztül mintha a pályán sem lett volna a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely az utolsó negyedben, szenzációs játékkal, huszonhárom pontos hátrányt dolgozott le, s nyert 102-101-re Memphisben.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Döbbenetes győzelmet aratott a Los Angeles Lakers az NBA pénteki játéknapján. A bajnok Memphisben vendégszerepelt, s három negyeden keresztül statisztaszerepre kényszerülve szenvedett a pályán. A harmadik negyed végén ráadásul jött a mélyütés: egy labdaszerzés után Brevin Knight a félpályáról is betalált, 89-66-os előnyhöz juttatva ezzel a Grizzliest.

Jött az utolsó negyed, s mintha az addig alvó óriások egyszeriben feltámadtak volna. A háromszoros bajnok Shaquille O'Neal és Kobe Bryant vezetésével félelmetes hajrába kezdett, s huszonhárom pontos hátrányról megfordította az összecsapást. A győztes kosarat Bryant 3,3 másodperccel a végső dudaszó előtt dobta, ezzel nyert a Lakers 102-101-re.

Már nem társbérletben vezeti a kétes értékű 'legtöbb NBA-vereség" listáját a Toronto Raptors trénere, Lenny Wilkens. A mezőny legrutinosabb szakvezetője ugyanis újból vereséget szenvedett csapatával (ezúttal a San Antonio Spurs győzte le a Dinókat), ezzel 1107. vereségét szenvedte el edzőként.

New NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

A liga döntése értelmében a jelenleg a Keleti főcsoportban szereplő, s playoff-helyét már biztosító New Orleans Hornets a 2004-2005-ös évadtól "átköltözik" nyugatra. Az NBA-terveket azért kell módosítani, mert a Charlotte megjelenésével eltolódnának az arányok, így egy csapatot át kell sorolni a másik főcsoportba.

Eredmények:
Philadelphia 76ers - Houston Rockets 79-88 (22-23, 25-13, 17-27, 15-25)
Ld.:
K. Thomas 17 (10 lep., E. Snow 17, D. Coleman 10, illetve J. Ming 20 (13 lep.), J. Posey 19 (12 lep.), S. Francis 18,... M. Taylor 7 (11 lep.)

Toronto Raptors - San Antonio Spurs 98-124 (17-30, 20-36, 30-30, 31-28)
Ld.:
V. Carter 17, A. Williams 14, illetve M. Rose 23, S. Jackson 22, T. Duncan 13

New Jersey Nets - Miami Heat 99-83 (20-19, 27-22, 29-20, 23-22)
Ld.:
J. Kidd 30, R. Jefferson 18, illetve B. Grant 23, C. Butler 15

Boston Celtics - Sacramento Kings 92-93 (20-29, 20-27, 25-14, 27-23)
Ld.:
P. Pierce 40, A. Walker 15, illetve C. Webber 27 (11 lep.), P. Stojakovic 15, M. Bibby 12 (10 assz.)

Detroit Pistons - Indiana Pacers 92-98 (31-25, 23-21, 24-34, 14-18)
Ld.:
C. Billups 27, R. Hamilton 22, illetve J. O'Neal 29 (13 lep.), R. Artest 20, R. Miller 20,... J. Tinsley 12 (11 assz.)

Memphis Grizzlies - Los Angeles Lakers 101-102 (29-25, 27-23, 33-18, 12-36)
Ld.:
P. Gasol 18 (11 lep.), J. Williams 18 (12 assz.), W. Person 17, illetve S. O'Neal 33 (19 lep.), K. Bryant 21, M. Madsen 10

Milwaukee Bucks - Cleveland Cavaliers 95-93 (22-21, 23-22, 22-24, 28-26)
Ld.:
M. Redd 22 (12 lep.), D. Mason 18, G. Payton 18, illetve R. Davis 26, Z. Ilgauskas 18 (11 lep.), C. Boozer 11 (10 lep.)

Utah Jazz - New York Knicks 92-94 (27-26, 24-26, 21-18, 18-20, 2-4) - hosszabbítás után
Ld.:
K. Malone 23 (11 lep.), A. Kirilenko 16 (12 lep.),... M. Harpring 12 (10 lep.),... G. Ostertag 8 (11 lep.), illetve A. Houston 27, K. Thomas 20, S. Anderson 17

Golden State Warriors - Portland Trailblazers 100-122 (31-31, 22-29, 24-37, 23-25)
Ld.:
J. Richardson 24, B. Sura 16, illetve D. Anderson 31 (14 lep.), R. Wallace 28, B. Wells 17, D. Davis 14 (15 lep.), D. Stoudamire 14 (10 assz.)

Seattle Supersonics - Los Angeles Clippers 101-93 (30-20, 15-20, 27-34, 29-19)
Ld.:
P. Drobnjak 26, R. Lewis 22, R. Allen 19, illetve E. Piatkowski 21, L. Odom 19, E. Brand 15