Vágólapra másolva!
Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott posztjáról Jerry Krause, a Chicago Bulls kosárlabdacsapatának alelnöke. A 64 éves szakember volt az egyik "agytrösztje" az 1990-es években sikert sikerre halmozó gárdának.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Remek érzékkel választott, cserélt játékosokat, és a Michael Jordan vezette legénység 1991-ben, 1992-ben, 1993-ban, valamint 1996-ban, 1997-ben és 1998-ban bajnok lett az észak-amerikai profiligában.

A sztárok aztán elhagyták Chicagót, és a klub ennek következtében az utóbbi öt évben nem jutott be a rájátszásba.

"A sok viszontagság és stressz nem tett jót. Most már szeretnék többet lenni a feleségemmel, a gyerekeimmel és az unokáimmal" - mondta búcsúzóul.

Ugyancsak az NBA-hez kapcsolódó hír, hogy rövid időre letartóztatták Eddie Griffint, a Houston Rockets fiatalját, mert autójában marihuánát találtak. A 20 éves játékost azért állították meg a rendőrök, mert gyorsan hajtott. Végül 500 dollár óvadék fejében elengedték. Később áll majd bíróság elé, és ha bűnösnek találják, akár egy évet is rács mögött tölthet.