Vágólapra másolva!
Azok után, hogy az NHL-rájátszás első napján a két főcsoportelső, a Dallas és az Ottawa is vereséggel rajtolt hazai pályán, a második napon tovább folytatódott a nagycsapatok betlisorozata. A playoff négy találkozója közül ugyanis kivétel nélkül az esélytelenebbnek tartott, s az alapszakaszban rosszabb helyen végző vendégek nyertek, elég meggyőző fölénnyel.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

A nap mérkőzését Detroitban játszották, ahol a bajnok Vörös Szárnyak az Anaheim együttesét fogadták, s végül háromszori hosszabbítást követően kaptak ki 2-1-re. A mérkőzés hőse az élete első playoff-mérkőzésén védő Jean-Sebastien Giguere volt, aki a találkozón - még leírni is sok - 63 lövést védett, s mindössze egy gólt kapott. "Nem voltam ideges a mérkőzés előtt" - mondta a kapus, aki teljesítményével új csúcsot állított fel. A győztes gólt végül Paul Kariya kotorta a hálóba.

NHLhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=42791

Otthon bukott a Tampa is, amelyet a Washington Capitals kalapált el 3-0-ra. A mérkőzés hőse a két gólt is szerző Robert Lang volt, míg a német Olaf Kölzig kapus 28 védéssel őrizte meg kapott gól nélkül hálóját. Nem bírt a Colorado sem a Minnesotával, a Vadak a második harmadot 3-1-re nyerték, eldöntve ezzel a mérkőzésé sorsát. A legnagyobb pofont a Vancouver Canucks kapta, amely Havanov két, Stillman, Nash, Tkacsuk és Weight egy-egy találatának köszönhetően egy hatos kapott a St. Louis Bluestól.

Eredmények, Keleti főcsoport, negyeddöntő:
Tampa Bay Lightning - Washington Capitals 0-3 (0-1, 0-1, 0-1)
gól:
Lang 2 (16:01, 37:57), Nylander (41:02)
A párharc állása: 1-0 a Capitals javára.

Eredmények, Nyugati főcsoport, negyeddöntők:
Detroit Red Wings - Anaheim Mighty Ducks 1-2 (1-1, 0-0, 0-0, 0-0, 0-0, 0-1) - háromszori hosszabbítás után
gól:
Shanahan (4:15), illetve Oates (15:33), Kariya (73:18)
A párharc állása: 1-0 a Mighty Ducks javára.

Colorado Avalanche - Minnesota Wild 2-4 (0-0, 1-3, 1-1)
gól:
Sakic (33:22), Hejduk (57:01), illetve Kuba (25:33), Gaborik (29:28), Walz (29:53), Brunette (56:00)
A párharc állása: 1-0 a Wild javára.

Vancouver Canucks - St. Louis Blues 0-6 (0-2, 0-2, 0-2)
gól:
Stillman (1:30), Nash (2:01), Tkacsuk (21:38), Havanov 2 (35:05, 50:10), Weight (56:18)
A párharc állása: 1-0 a Blues javára.