Vágólapra másolva!
Az esztendő legnagyobb meglepetését jelentené, ha már a rájátszás első körében kiesne az NHL címvédője, a Detroit Red Wings. Márpedig ez az eset könnyedén előfordulhat, hiszen a sztároktól hemzsegő csapat egyelőre szenved az Anaheim elleni páros találkozón, s elveszítve harmadik mérkőzését is egy mérkőzésre van a búcsútól.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Elképesztő lendülettel halad előre az Anaheim Mighty Ducks csapata az NHL-playoffban. A gárda úgy tűnik annyira megijedt a Stanley-kupa címvédőjétől, hogy a győzelembe menekül. A Detroit Red Wings súlyos bajban van, hiszen miután ismét kikapott, ezúttal 2-1-re, egy mérkőzésnyire került a csúfos kieséstől. Igaz, tavaly már egyszer megcselekedte a bravúrt a gárda, hiszen a Vancouver ellen 0-2-ről talpra állt. A helyzetet nehezíti, hogy a helyi idő szerint szerdán sorra kerülő negyedik mérkőzést Anaheimben rendezik.

A mérkőzés hőse megint Jean-Sebastien Giguere, az Anaheim kapusa volt, aki 36 lövést hárított, míg Samuel Pahlsson és Sztanyiszlav Csisztov a gólszerzésben jeleskedett. Utoljára 1952-ben fordult elő, hogy a bajnoki cím védője 4-0-s vereséggel már a rájátszás első körében kiessen, akkor a Toronto Maple Leafs volt a "söprés" szenvedő alanya.

A másik klasszis csapat, az Ottawa Senators már vezet, annak ellenére, hogy az első összecsapást hazai pályán elveszítette a New York Islandersszel szemben. Most viszont a kétgólos Todd White megmentette a csapat becsületét, igaz, a győztes találatot a második hosszabbításban érte csak el.

Eredmények, rájátszás, Keleti főcsoport:
New York Islanders - Ottawa Senators 2-3 (2-1, 0-1, 0-0, 0-0, 0-1) - kétszeri hosszabbítás után
gól:
Jasin (8:14), Robitaille (19:06), illetve White 2 (18:42, 72:25), Phillips (39:16)
az állás: 2-1 a Senators javára

Toronto Maple Leafs - Philadelphia Flyers 4-3 (1-2, 2-0, 0-1, 0-0, 1-0) - kétszeri hosszabbítás után
gól:
Reichel (8:39), Kaberle 2 (22:18, 77:20), Mogilnij (36:00), illetve Weinrich (4:02), Eric Desjardins (8:02), Recchi (42:59)
az állás: 2-1 a Maple Leafs javára

Nyugati főcsoport:
Minnesota Wild - Colorado Avalanche 0-3 (0-1, 0-1, 0-1)
gól:
Tanguay (3:33), Sakic (33:58), Forsberg (47:55)
az állás: 2-1 az Avalanche javára

St. Louis Blues - Vancouver Canucks 3-1 (0-0, 2-1, 1-0)
gól:
Demitra (21:44), Weight 2 (30:07, 59:41), illetve Malik (38:53)
az állás: 2-1 a Blues javára

Anaheim Mighty Ducks - Detroit Red Wings 2-1 (0-0, 1-0, 1-1)
gól:
Pahlsson (22:31), Csisztov (41:44), illetve Holmström (53:44)
az állás: 3-0 a Mighty Ducks javára

[origo]