Társoldalunk:

Végre nyert a Dallas és a Tampa

Harmadik elődöntőbeli mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Dallas Stars és a Tampa Bay Lightning jégkorongcsapata. Előbbit Jere Lehtinen két góllal vezette diadalra, míg utóbbi az első harmad 3-0-s vezetése után kínkeserves 4-3-as sikert ért csak el a New Jersey Devils ellen.

Valaki végre megállított a Hatalmas Kacsákat: az NHL Nyugati főcsoportjának elődöntőjében ugyanis a Dallas Stars jégkorongcsapata - Jere Lehtinen két találatával - 2-1-re győzött, s ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit. A finn csatár mellett Marty Turco kapus is dicséretet érdemel, 31 lövést védett, s komoly szerepet vállalt az idegenbeli sikerből.

A Ducks az idei rájátszásban először kapott ki, a negyeddöntőben a Stanley-kupa védőjét, a Detroit Red Wingset söpörte ki, majd megnyerte az első két, dallasi összecsapást is. A negyedik találkozóra szerda este, Anaheimben kerül sor.

Elkerülte a 0-3-at a Tampa Bay Lightning csapata is, amely változatos mérkőzésen 4-3-ra győzött a New Jersey Devils ellen. A hazai együttes az első harmadban Prospal, St. Louis és Modin révén háromgólos vezetésre tett szert, ezt a következő húsz perc során Madden, Marshall, illetve Friesen egalizálta. Az utolsó szakaszban egy gól esett, ezt Andreychuk ütötte, így ha nehezen is, de nyert a Tampa.

"Nem is lehet leírni, micsoda szenvedések árán szereztük meg ezt a sikert, szerencsére a harmadik harmadban nyugodtan játszottunk, s megtaláltuk a győzelemhez vezető utat" - mondta John Tortorella, a Lightning szakvezetője. A következő mérkőzésre szerdán, Tampában kerül sor, onnan utaznak majd a csapatok a pénteki, New Jersey-i ötödik összecsapás színhelyére.

Eredmények, Keleti főcsoport, elődöntő
Tampa Bay Lightning - New Jersey Devils 4-3 (3-0, 0-3, 1-0)
gól:
Prospal (4:19), St. Louis (9:21), Modin (16:16), Andreychuk (46:08), illetve Madden (26:38), Marshall (27:34), Friesen (35:06)
az állás: 2-1 a Devils javára.

Nyugati főcsoport, elődöntő:
Anaheim Mighty Ducks - Dallas Stars 1-2 (1-1, 0-1, 0-0)
gól:
Rucchin (16:09), illetve Lehtinen 2 (2:24, 23:41)
az állás: 2-1 a Mighty Ducks javára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK