Vágólapra másolva!
Fantasztikus sorozattal, összesítésben 4-0-lal lépett a Keleti főcsoport döntőjébe a New Jersey kosárlabdacsapata, amely kétszeri hosszabbítás után hétfőn ismét legyőzte a Boston Celtics együttesét. A 110-101-es sikerrel záruló találkozó két hőse a 29 pontos Jason Kidd és a 22 pontos Kenyon Martin volt.

Négy mérkőzés kellett ahhoz, hogy New Jersey Nets kivívja a továbbjutást a Boston Celtics elleni elődöntőben. Miután egy ilyen párharc négy győzelemig tart, könnyen kiszámítható, a bostoniak egyetlenegy találkozót nem tudtak megnyerni, ahogy a szaknyelv mondja (írja), kisöpörték őket.

A hétfői, negyedik összecsapás hőse a 29 pontos Jason Kidd volt, mellette Kenyon Martin 22 pontot szórt, a másik oldalon pedig a 27 pontos Paul Pierce 27 mellett Tony Delk 23, Antione Walker pedig 20 találatig jutott.

A párharc összecsapásai közül egyébként éppen az utolsó hozta a legtöbb izgalmat, a Boston végre küzdött, s nehezen adta meg magát. A rendes játékidőben 90-90-re végezte egymással, az első ráadás végén 97-97-et mutatott az eredményjelző, s csupán a második hosszabbításra pukkadtak ki a hazaiak, s lett 110-101 a vége.

"Jöttünk és kisöpörtük a Bostont" - fogalmazta meg egyszerűen a történteket Kidd, célozva arra, hogy a Boston az 1986-os bajnoki aranygyűrű óta nem ért el sikert, ráadásul idén egy körrel korábban búcsúzott, mint tavaly: 2002-ben a finálét bukták el 4-2-re, ugyancsak a Netsszel szemben.

A New Jersey eddig még soha senki ellen nem nyert 4-0-ra, áldozatként viszont már hétszer is tetszelegtek ebben a szerepben, legutóbb éppen a tavalyi fináléban, a Lakers ellen. A Bostont harmadszor söpörték ki, az utóbbi húsz évben - amióta négy nyert meccsig megy a párharc - először.

A fináléban a Nets a Detroit-Philadelphia párharc győztesével kerül szembe, azon az ágon jelenleg 2-2-re állnak a csapatok.

Keleti főcsoport, elődöntő, 4. mérkőzés:
Boston Celtics - New Jersey Nets 101-110 (23-21, 26-29, 20-21, 21-19, 7-7, 4-13) - kétszeri hosszabbítás után
Ld.:
P. Pierce 27 (10 lep., 7 assz.), T. Delk 23, A. Walker 20, E. Williams 18, illetve J. Kidd 29 (10 lep., 8 assz.), K. Martin 22 (10 lep.), R. Jefferson 15, K. Kittles 14, R. Rogers 12
A párharcot 4-0-lal a Nets nyerte.