Társoldalunk:

Tovább élnek a Senators-remények

Életben tartotta nagydöntős reményeit az Ottawa Senators csapata az NHL Keleti főcsoportjának fináléjában, miután hazai pályán 3-1-re verte a New Jersey Devils együttesét. Összesítésben 3-2-re még mindig az Ördögök vezetnek, a következő összecsapást szerdán, New Jerseyben rendezik.

Győzelmi kényszer alatt korcsolyázott ki az ottawai Corel Centre jegére az alapszakasz-győztes Senators, hiszen egy esetleges Devils-siker a kiesést jelentette volna Lalime-éknek.

Kizárólag a győzelem volt tehát az elfogadható a hazaiaknak, amihez azonban muszáj gólt lőni, ebben a műfajban pedig nem jeleskedtek a Szenátorok az első harmadban. Azonban nem csak a befejezéssel akadt gondja Havlatéknak, hanem a támadásvezetéssel is, hiszen az első húsz percben mindössze két kapura tartó lövést produkáltak, szemben a vendég Ördögök hét gólt ígérő próbálkozásával.

A második harmadban aztán fordult a kocka, és a Senators egyre inkább kapujához szögezte a vendégcsapatot, és a heves rohamoknak a játékrész negyedik percében meg is lett az eredménye: ekkor White mattolta Martin Brodeurt. Nem sokáig örülhettek a kínkeservesen megszerzett vezetésnek a hazaiak (egészen pontosan két perc húsz másodpercig), hiszen érkezett Scott Stevens, és gólra váltva Patrick Rheaume átadását, kiegyenlítette csapata hátrányát.

A döntetlen állás nem is változott az utolsó játékrész nyolcadik percéig, amikor is a mindent egy lapra feltéve rohamozó Senators ismét megszerezte a vezetést, a fiatal cseh balszélső, Martin Havlat góljával. Ráadásul ekkor már nagyon koncentráltak a hazaiak, és nem követték el ismét azt a hibát, hogy pillanatok alatt eladják nehezen megszerzett előnyüket, sőt, a szezonbeli hetedik találatát jegyző center, Jason Spezza révén bebiztosították győzelmüket.

A Senators tehát hárította az első "meccslabdát", az igazi nagy kihívás azonban szerdán este vár az alapszakasz legjobbjára, hiszen New Jerseyben is nyerniük kell, hogy aztán még egyszer visszatérhessenek a Corel Centre-be, egy mindent eldöntő hetedik meccsre.

Keleti főcsoport, döntő, 5. mérkőzés:
Ottawa Senators - New Jersey Devils 3-1 (0-0, 1-1, 2-0)
gól:
White (23:59), Havlat (47:59), Spezza (52:28), ill. Stevens (26:19)
az állás: 3-2 a Devils javára.

KAPCSOLÓDÓ CIKK