Társoldalunk:

Duncan vs. Kidd: a győztes mindent visz

A San Antonio Spurs a New Jersey Nets csapatát fogadja magyar idő szerint csütörtök hajnalban a 2003-as NBA-döntő első mérkőzésén. Két, bizonyításra vágyó csapat találkozója lesz, amely azt is eldöntheti, hol játszik a következő szezonban a világ legjobb irányítójának tartott Jason Kidd. A pletykák szerint a Nets veresége esetén nagy eséllyel San Antonióba költözik.

Tim Duncannel egy kicsit más a helyzet, a karrierje kezdete óta a Spurst erősítő MVP-nek edzőjével, Gregg Popovichcsal olyan jó a kapcsolata, és "otthonülő" természet lévén San Antonióhoz is nagyon kötődik, így nagy valószínűséggel még jó pár évig a texasi "kisvárosban" (másfél millió lakossal az USA-ban egy város még kicsi) marad - egyáltalán nem hallani híreszteléseket az elszerződéséről. A Spurs rá építi a csapatát a jövőben is, de kénytelen erre, hiszen a keret fele nyugdíjba megy vagy mehetne a szezon után.

A doyen Kevin Willis a maga 41 évével (és külön kiemelendő, hogy 19 éves NBA-karrierje során nem játszott még soha nagydöntőt), Steve Kerr és David Robinson 38, Danny Ferry 37, Steve Smith 34 éves. Kerr és Robinson abba is hagyja a profi kosárlabdázást a nyáron. Az egyik helyére egy jó irányító, a másikat pótolandó egy jó center kell. Utóbbinak a legtöbben az indianai Brad Millert javasolják, az előbbi posztra meg persze Kidd lenne a legkívánatosabb megoldás. De ki a fene ne kívánná Jason Kiddet a csapatába?

Például Popovich, ha Nets zsenijénél kilenc évvel fiatalabb Tony Parkerből igazi játékmestert csinál. A francia szépfiú (a People magazin szerint a világ 50 legszebb emberének egyike) ma még egyetlen mutatóban sem veszi fel a versenyt Kidd-del, de még csak 21 éves.

Hát így áll össze a San Antonio Spurs. Néhány padkoptató, de - ahogy az az utolsó Mavs elleni meccsen is látszott - meghatározó szerepre bármikor beugorni kész veterán, és egy kissrác vezette, masszív kezdőcsapat. Stephen Jackson (25) New Jerseyből jött, karrierje legjobb pontátlagát (13,6) hozza a playoffban. Bruce Bowen ugyan 32, de többek között 44%-os mutatójával a liga leghatékonyabb tripladobója. A centerposzton Malik Rose tíz pontot és hat lepattanót biztosan szerez meccsenként (Robinson héttel és kilenccel cseréli). És Duncan.

Aki a tavalyi év után ismét az alapszakasz legjobb játékosa lett, aki 1999 után ismét Finals-MVP lehet, aki csapata legjobb pontszerzője, lepattanózója, blokkolója és előkészítője (hihetetlen, de a Spurs erőcsatára ad 5,3 gólpasszt, és nincs nála sobb San Antonióban). A ligában hetedik a pontilistán, harmadik a pattanózásban és második blokkolásban és a dupladuplák terén. Duncan 1998-ban az év újonca volt, és azóta folyamatosan tagja az NBA legjobb ötösének, a védekezők csapatának, 2000 óta egyfolytában All-Star résztvevő (akkor MVP is lett a gálán) - a generációja legnagyobb csillaga, a jelenleg talán legjobbnak nevezhető kosárlabdázó.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK