Vágólapra másolva!
Menesztette Peter Laviolette vezetőedzőt a New York Islanders jégkorongcsapata. Az NHL-csapat az elmúlt két esztendőben bekerült a playoffba, ám ott már az első fordulóban búcsúra kényszerült. A Szigetlakók új szakvezetője Steve Stirling lett.

A New York Islanders jégkorongcsapata hivatalos weboldalán közölte a hírt: a klub menesztette Peter Laviolette vezetőedzőt, s helyére Steve Stirlinget nevezte ki, aki eddig az AHL nevű ligában dolgozott. "Nagyon nehéz döntés volt, de lépnünk kellett. Úgy éreztük, szükséges a váltás, hogy a csapat elmozdulhasson a jelenlegi szintről, s jövőre esélyes legyen a Stanley-kupáért vívott harcban. Csak a playoffba jutás kevés nekünk. Peter nagyon fiatal edző ugyan, de kiváló jövő előtt áll" - nyilatkozta Mike Milbury igazgató.

Laviolette két sikeresnek mondható évet töltött az Islanders élén, a csapat mindkétszer bejutott az NHL-rájátszásba, de mindkét alkalommal már az első körben búcsúra kényszerült. Igaz, előtt utoljára 1994-ben játszhatott a playoffban... Laviolette mellett két segítője, Jacques Laperriere és Kelly Miller is távozott a klubtól.

Az érkező Steve Stirling eddig csak a kisebb ligában, az AHL-ben dolgozott, igaz, ott tavaly a The Hockey News választása alapján kiérdemelte az év edzője címet, miután a Bridgeporttal bejutott a fináléba.

Az NHL 2002/2003-as edzőváltásai:

csapatrégi edzőúj edző
San Jose SharksDarryl SutterCap Raeder, majd Ron Wilson
Calgary FlamesGreg GilbertAl MacNeil, majd Darryl Sutter
Colorado AvalancheBob HartleyTony Granato
Atlanta ThrashersCurt FraserDon Waddell, majd Bob Hartley
Columbus Blue JacketsDave KingDoug MacLean
Montreal CanadiensMichel TherrienClaude Julien
New York RangersBryan TrottierGlen Sather
Boston BruinsRobbie FtorekMike O'Connell
Pittsburgh PenguinsRick Kehoe-
New York IslandersPeter LavioletteSteve Stirling

[origo]