Társoldalunk:

Dávid két ponttal nyitott Bostonban

Helyi idő szerint július 14-én, hétfő este megkezdődött az egyhetes bostoni Summer League, amelyen tíz NBA-csapat vesz részt. A Clark Athletic Center pályáján bemutatkozott Dávid Kornél is, aki mindössze hét percet játszott a Celtics színeiben, ezalatt két pontig jutott a Cleveland Cavaliers ellen.

Hét perc, két pont - ennyi jutott osztályrészül Dávid Kornélnak a bostoni Summer League nyitómérkőzésén. A magyar kosárlabdázó, aki a napokban írta alá új kontraktusát a spanyol Tau Ceramica együttesével a Celtics csapatát erősíti, s célja, az egyhetes "camp" alatt meggyőzni a bostoni vezetőket a szerződtetéséről.

A nyári ligában összesen tíz csapat vesz részt, a kereteket jobbára a drafton elkelt kosarasok és a Dávidhoz hasonló próbajátékosok alkotják. A Celticsnél például ott van a csapatban a két frissen draftolt sztárjelölt, Marcus Banks és Kendrick Perkins, az NBA-ben már rutinos játékosnak számító J.R. Bremer, illetve az észt Martin Muursepp. Utóbbi szereplése azért is érdekes, mert a 29 éves erőcsatár játékjogát még 1996-ban szerezte meg a Utah Jazz, s hiába játszott a Miami és a Dallas együttesében, igazából csak Európában futott be karriert. Az AEK Athén után az orosz Uniks Kazanban, majd a Dinamo Moszkvában szerepelt, ha nem jön össze a mostani próbajáték, akkor jövőre ismét a kazanyi együttest erősíti.

Az első napon a Celtics a Cleveland Cavaliers ellen lépett pályára, s nyert 87-84-re. A mérkőzése legeredményesebbje Bremer volt, ő 28 pontig jutott, míg a Cavs legjobbja, a draftelső LeBron James 25 pontot szórt, s leszedett 9 lepattanót is.

Eredmény
Boston Celtics - Cleveland Cavaliers 87-84 (29-18, 26-20,. 28-24, 14-22)
Ld.:
J. R. Bremer 28, K. Brown 16 (10 lep.), B. Hunter 13, M. Banks 10,... Dávid 2, illetve L. James 25 (9 lep.), C. Boozer 21, J. Ward 14, D. Wagner 10

További eredmények
Milwaukee Bucks - New York Knicks 76-71 (22-24, 14-20, 15-13, 25-14)
Washington Wizards - Atlanta Hawks 50-82 (13-14, 6-19, 12-26, 19-23)
New Jersey Nets - Philadelphia 76ers 86-80 (28-17, 14-17, 22-24, 22-22)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK